HTML

Médiatár - DEENK

A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Médiatárának blogja elsősorban zene és film témában Honlap: http://media.lib.unideb.hu/ Email: mediatar@lib.unideb.hu

Friss topikok

Bartók kórusverseny 2012 Debrecen

mediatar 2012.07.26. 11:58

BBNK.jpg

A résztvevők felvonulásával és nyitó díszhangversennyel csütörtök este hivatalosan is megkezdődik a Bartók Béla XXV. Nemzetközi Kórusverseny Debrecenben.

A három kontinens tizenöt országából érkezett huszonnégy kórus mintegy ezer énekesének többségével azonban a közönség már a hivatalos megnyitó előtt megismerkedhetett: az énekesek az elmúlt öt napban szekerekkel vonultak fel a város több pontján, és meglepetéskoncerteket adtak a járókelőknek.

A hivatalos versenyprogramban július 25. és 29. között versengenek a kórusok a Bartók Béla XXV. Nemzetközi Kórusverseny nagydíjáért.

Az öt hazai, köztük két debreceni kórus mellett az Egyesült Államokból, Belgiumból, Dániából, a Fülöp-szigetekről, Indonéziából, Kanadából, Lengyelországból, Lettországból, Moldovából, Németországból, Norvégiából, Oroszországból, Spanyolországból és Ukrajnából érkeztek énekesek a nemzetközi megmérettetésre.

Balogh József versenyigazgató korábbi tájékoztatása szerint a világon évente mintegy háromezer kórusversenyt rendeznek, ezek sorában rangosnak számít a kortárs kórusműveket megszólaltató, ezáltal folyamatosan megújuló debreceni verseny.

Az idei találkozón Kodály Zoltán születésének 130. évfordulója alkalmából Páros csillag néven kiállítást rendeztek a helyi Kölcsey központban, utalva Bartók és Kodály elválaszthatatlan kettősére, valamint mindkettejük vonzódására a magyar népzene értékei iránt.

A csütörtök esti nyitókoncerten Kodály Zoltánnak egy Magyarországon még soha be nem mutatott darabja, a The Music Makers csendül fel. Az előadás érdekessége, hogy a karmesteri pódiumra ezúttal is a 48 évvel ezelőtti oxfordi ősbemutató karnagya, Heltay László áll.                                                    forrás: haon.hu

Bartok-korusverseny-2012.jpg

Címkék: 2012 Debrecen Bartók kórusverseny

Szólj hozzá!

Campus fesztivál Debrecen 2012

mediatar 2012.07.26. 10:28

Campus-2012.jpg

A fesztivál helyszíne Debrecen egyik legkedveltebb övezetében fekszik a város északi részén. Népszerű környék a fürdőzők, a szórakozni vágyók és a friss levegőre áhítozók körében.

A Nagyerdei Stadion régebben számos sportesemény, koncert és salakmotorverseny helyszíne volt, ma pedig a Virágkarneválok központi színtere. Megesett, hogy 25-30.000 ember szurkolt itt a DVSC-nek vagy a magyar labdarúgó válogatottnak. 2012 júliusában a Campus Fesztivál központi eseményei zajlanak itt.

A stadion mellett helyezkedik el a híres debreceni Víztorony, amely általában elzárt terület még a debreceniek előtt is, a fesztivál ideje alatt viszont programok zajlanak majd itt is. Felső gyűrűjéről lenézve láthatjuk a messze elterülő város határait, illetve a fesztivál és környékének létesítményeit.

A stadion északi kapujától 100 méterre található régi nagyerdei kemping évtizedekig szolgálta a sátras, lakókocsis nyaralást kedvelőket. Idén nyáron a fesztiválozók foglalhatják el az árnyas területet. A sátrazást nem kedvelő fesztivál-látogatók hihetetlenül kedvező körülményeket tapasztalhatnak majd; a rendezvény területétől néhány száz méterre, gyalogosan is csupán pár percre több ezernyi színvonalas kollégiumi férőhely, illetve szállodai szoba is található.

Sok fesztiválon gondot jelent, hogy az ébredéstől a délutáni és esti programokig mivel töltsük az időt. Ez Debrecenben nem lehet probléma. A Fesztivál Kempingtől 5 percre található a Nagyerdei Strandfürdő, illetve a fedett Aquaticum Élményfürdő. De 10 perc alatt villamossal könnyen megközelíthető Debrecen belvárosa, a Déri Múzeum, a MODEM, a Nagytemplom és Debrecen főtere is.

Aki a környéken szeretne további programokat, annak feltétlenül ajánljuk a Nagyeredei Kultúrpark (Állatkert és Vidámpark) által kínált lehetőségeket, valamint Csónakázó-tó élményeit. Debrecen városa egyébként a Campus Fesztiválon a rendezvény programjai mellett is különleges élményt kínál.

Címkék: fesztivál 2012 Debrecen Campus

Szólj hozzá!

makrohang a Romkertben

mediatar 2012.07.25. 15:59

makrohang-plakat-600.jpg

makrohang - 2012.07.25. 20h - Romkert - Debrecen / a Nagytemplom mögött/

A makrohang egy produkció, több mint egy koncert. Egész estés komplett, megkomponált előadást mutatunk be, melynek részei:

Zene: Megírt jazz témákat (csak saját dalok, basszus, dob, gitár) fűzünk össze zajokból építkező improvizációkkal. Rengeteg “hangszert” vonunk be a játékba (többek közt: rádió, könyvlapok, vizes edények, különböző ütőhangszerek,kalimba, logdrum, furulya, szintetizátor, akusztikus gitár). Ezek az improvizált “zajolós” részek is átgondoltan történnek meg, a műsor egészéhez igazodva. Amennyiben a közönség olyan beállítottságú, szívesen invitáljuk játékra őket (alkalmi karmesterkedés, közös éneklés, hozhatnak valamilyen különleges tárgyat amivel aztán mi zajt keltünk, stb)

A zenéhez irodalom társul, költő barátainkat kértünk meg, hogy olvassanak fel verseikből, amihez mi zenészek is csatlakozunk saját szövegeinkkel, a koncertbe ágyazva, mialatt mi halkan ‘ad hoc’ jelleggel a helyszínen “megzenésítjük” azokat.

A koncerthez kiállítás kapcsolódik: Képzőművészeket is bevonunk a produkcióba, amerre csak megyünk, mint egy állandóan változó vándorkiállítást, visszük magunkkal az alkotásokat (képek, szobrok).
Tánc: A műsor bizonyos részeiben kortárstánc-előadás teszi kifejezőbbé a zenei és irodalmi anyagot.

Úgy tűnik tehát, hogy a MAKROHANG estje egy összművészeti koncert lesz, mindenkit szeretettel várunk.

http://www.facebook.com/events/263393187106664/

Címkék: romkert köre jazzbarátok Debrecen makrohang

Szólj hozzá!

Új időpontban és helyszínen de idén is Jazznapok Debrecenben!

mediatar 2012.07.07. 15:53

DJN2012.jpg

július 6. péntek, RETRO sörkert

 

18.00 Szinkópanoptikum Dr. Endes Mihály jazzfotó kiállításának megnyitója

18.30 DEBRECEN JAZZEGYÜTTES in memoriam Dr. Kiss Ernő (1931-1982)

Gyarmati Zoltán – szaxofon, Subicz Gábor – trombita, Zakar Zoltán – harsona, Erdei Kálmán – zongora, Fazekas Csaba – bőgő, Mátyás Ferenc – dob

A debreceni jazzélet szülőatyjára, a 30 éve elhunyt Dr. Kiss Ernőre emlékeznek egykori muzsikustársai (Gyarmati, Fazekas, Mátyás) ezzel a mainstream zenét játszó, a legendás Jazz Messengers felállását követő lassan 50 éves zenekarral.

20.00 PATAJ JAZZ QUINTET

Pataj György – zongora, Subicz Gábor – trombita, Zana Zoltán – szaxofon, Oláh Péter – bőgő, Lakatos Pecek András – dob

A tagok fiatal kora ellenére lassan már a közép-korosztályhoz tartozó, neo-bop stílusban játszó együttes az utóbbi egy évben robbant be a hazai jazzéletbe. A '60-'70-es években virágzó, azóta feledésbe merült műfajt elevenítik fel, az időszak kiemelkedő zenészeinek (Art Blakey, Freddie Hubbard, Lee Morgan, Benny Golson, Cannonball Adderley) szerzeményeit adják elő. A kritikusok áradoznak róluk.

 

21.30 BENKÓ ÁKOS PASTORIUS MEMORIAL

Ávéd János – szaxofon, Komjáti Áron – gitár, Tálas Áron – billentyűk, Kiss Benedek – basszusgitár, Benkó Ákos - dob, ének

Jaco Pastorius (1951-1987) a jazz történetének legnagyobb (máig tartó) hatású basszusgitárosa volt. Az idei Jávori Vilmos Jazz Dob Tehetségkutató Verseny I. helyezettje, Benkó Ákos által vezetett együttes a Pastorius - repertoár darabjaival emlékezik a Mester halálának 25. évfordulójára.

 

július 7. szombat, RETRO sörkert

 

18.30 MIEGYMÁS

Szabó Gabriella Eszter – zongora, Feuerstein Réka - fuvola, ének, Kiss G. László – basszusgitár, Nyírő Áron – dob

A két lány Komlóról, a két fiú pedig Enyingről és Mezőkövesdről indult. Komoly- és népzenei elemek, vers megzenésítések színesítik programjukat. Szabó Gabika szerzeményein keresztül különös, fusion-ös megvilágításban láthatjuk-hallhatjuk a világot. Nemrég megjelent első CD-jük, a „Pieces of a Mosaique” lemezbemutató koncertje.

20.00 VÖRÖS JANKA GROUP

Vörös Janka – ének, Horváth János – zongora, Fövenyi Máté – gitár, Bögöthy Ádám – bőgő, Hoff Marcell – dob

A székesfehérvári Janka 2010 tavaszán győzött az I. Országos Ablakos Lakatos Dezső Tehetségkutató Verseny ének kategóriájában, amit jazzkonzisoknak írtak ki. Az idén májusban pedig a Talentométer 2012 elődöntőjében a zsűri elnöknője, Harcsa Veronika azt mondta: „Egészen egyedülálló hangkészleted van”. Lehet (biztos!), hogy az elkövetkező évek magyar jazzdíváját láthatjuk szombaton délután.

 

21.30 DRESCH QUARTET

Dresch Mihály – szaxofon, fuhun, Lukács Miklós – cimbalom, Hock Ernő – bőgő, Baló István – dob, vendég: Csoóri Sándor Sündi – brácsa

A Dresch Quartet „Fuhun” című CD-jének debreceni ősbemutatója, a kis Csoórival kiegészülve. A fuhun az a kromatikus, gyalog akácból készített és szaxofonbillentyűkkel megszólaltatott, a népi furulyára emlékeztető hangszer, amelyet Dresch Mihály saját ötlete alapján készített el.

„Megfoghatatlan bensőségesség és őszinteség jellemzi ezt a zenét, mely mögött mégis egy tökéletes intellektus tudatosságával létrehozott zenei nyelvezet áll.” – írja róluk Meleg Tamás.

július 8. vasárnap RETRO sörkert

 

17.30 STEP TIME BAND

Koloncsák Zsolt – zongora, Pálinkás Gergely – gitár, Zakar Zoltán – billentyűk, Szappanos György – basszusgitár, Blaskovich Attila – ütőhangszerek, Kandi József – dob

Debreceni muzsikusok pesti smooth jazz sztárokkal, ez a több éves szünet után újjászervezett Step Time Band jelenlegi felállása.

19.00 MELEG TAMÁS QUINTET

Meleg Tamás – tenorszaxofon, Subicz Gábor – trombita, Fenyvesi Márton – gitár, Csizmás András – bőgő, Csízi László – dob

A 20-as korosztály kiemelkedően legjobb modern mainstream együttese. A quintet 2011-ben első helyezést ért el a Magyar Jazz Szövetség által megrendezett combo versenyen. A zenekar a nyíregyházi szaxofonos saját szerzeményeit adja elő, amelyek követik a bebop, a hard bop, illetve a későbbi mainstream jazz irányzatok formai és nyelvi sajátosságait, hangzásban azonban megpróbálnak elszakadni azoktól, törekedve arra, hogy aktuálisabb életérzést és hangulatokat közvetítsenek a hallgató felé.

 

20.30 DEBRECEN DIXIELAND JAZZ BAND in memoriam Joe Murányi (1928-2012)

Erdei Kálmán – zongora, Subicz Gábor – trombita, Gyarmati Zoltán – szaxofon, Gyarmathy István – klarinét, Bolla Gábor – harsona, Tikász Sándor – bendzsó, Gombos Géza – bőgő, Pataji Géza – dob

Vendég: Fritz József – klarinét

Az idén tavasszal hunyt el Louis Armstrong utolsó klarinétosa, a magyar (matyó!) felmenőktől már Amerikában született Joe Muranyi – az ő emlékének adózik a zenekar.

A koncerten vendégként közreműködő Fritz József felidézi például az 1997-es élményeit, amikor az Osloi Jazzfesztiválon együtt lépett színpadra Joe Murányival.

Címkék: fesztivál 2012. 41. Days Debreceni Jazz Napok Jazznapok Dzsessznapok Dzsessz

Szólj hozzá!

Gyárfás István a Jazzbarátok Körében!

mediatar 2012.07.04. 11:05

Gyarfas-Romkert.jpg

Címkék: jazz gitár István Debrecen Romkert Jazzbarátok Köre Gyárfás

Szólj hozzá!

Templomi orgona + brazil hangulat!!!

mediatar 2012.07.04. 11:01

Debrecen hangszerei - Az orgona és egy kis brazil hangulat

Helyszín: Debrecen, Szent Anna Székesegyház

Időpont: 2012. július 4., 19:30

SzentAnna-orgona.jpg

Műsoron:

J. J. Froberger, J. K. Kerll, J. S Bach, H. Villa-Lobos, C. Franck és Virágh András Gábor művei

Közreműködik:

Sárosi Dániel, Virágh András Gábor - orgona
Rózsa Katalin Villő - fuvola

Gyülvészi Péter - cseleszta
Bicskey Gábor - oboa
Áchim Tibor - szaxofon
Papp Sándor - gitár
Kocsis Ágnes - hárfa

Nem csak az orgonahangzás szerelmesei, hanem a különleges színek és hangulatok kedvelői is örülhetnek, hiszen egész nyáron, októberig hiánypótló koncertsorozatot hallhatnak a Szent Anna Székesegyház és a Debreceni Nagytemplom szakrális terében. A minden hónapban más hangszert fókuszba állító koncertek állandó résztvevője a két templom nagyszerű orgonája, melyeken a szakma elismert művészei, nemegyszer nemzetközi hírű orgonisták játszanak.

A sorozat negyedik hangversenyén ezúttal két nagyon fiatal, debreceni kötődésű művész, Sárosi Dániel és Virágh András Gábor szólaltatja meg a Szent Anna Székesegyház csodálatos hangszerét, közreműködnek többen is a Kodály Filharmonikusok tagjai közül, hogy Villa-Lobos művével egy kis brazil hangulatot vigyenek a kellemesen hűvös templomi környezetbe.

forrás:kodalyfilharmonia.hu

Címkék: orgona Anna Szent Debrecen Székesegyház

Szólj hozzá!

Énekek éneke - Canto Armonico 15

mediatar 2012.06.29. 09:20

20120701Canto15.jpg

Címkék: hangverseny Anna Szent Debrecen Székesegyház Canto Armonico

Szólj hozzá!

Ünnepi hangverseny a Szent László Plébánián

mediatar 2012.06.29. 09:16

Szt-Laszlo-hangverseny.jpg

Címkék: hangverseny Szent László Debrecen Plébánia

Szólj hozzá!

Múzeumok Éjszakája 2012 Debrecen

mediatar 2012.06.15. 12:32

2012muz-ej-dbi-egy.jpg

2012muz-ej-Medgy.jpg

2012muz-ej-dbi-refkolmuz.jpg

+

Programok a MODEM-ben és a Műterem Galériában:

A MODEM június 16-án 16 órakor nyit a megszokott délelőtt 10 óra helyett.

16:00 - 02:00
Csőposta (attrakció, kreatív foglalkozás)
Tót Endre a mail-art műfajának meghonosítója volt Magyarországon. Küldj te is levelezőlapokat a kiállítóterekből!

16:00 - 02:00
Jelvénykészítő műhely - készíts magadnak saját jelvényt Tót Endre nyomán
Helye: I. emeleti közlekedő


16:30 - 18:00
Gyere amőbázni!
Helye: Baltazár Dezső tér


16:15 - 18:15
Múzeumi nyomozás - izgalmas detektív-játék a MODEM kiállítótereiben
Helye: Mindenhol az épületben

17:30 - 19:00
"ZÉRÓ DEMO" - az MFG diákjai rekonstruálják Tót Endre neves demonstrációit, csupa nullát tartalmazó transzparenssel
Helye: Debrecen belvárosa


17:30 - 18:30
A Debreceni Kodály Filharmonikusok szólistái és Somogyi-Tóth Dániel (orgona) adnak hangversenyt
Helye: Belső kert

18:00 - 19:00
Beszélgetés Németh Ilona: Kapszulák II. című alkotásáról
Helye: III. emeleti multimédia-terem

18:00 - 19:30
Kirakat Art Attack – tárlatvezetés a városban Burai Árpáddal
Helye: Debrecen belvárosa, indulás a MODEM előtti totemoszloptól

18:00 - 22:00
Utcazenészek a téren
Helye: Baltazár Dezső tér

18:00 - 22:00
Örülök, hogy pecsételsz
Az MFG diákjai Tót Endre híres pecsétjeinek parafrázisaként elkészítik saját pecsétjeiket
Helye: III. emeleti múzeumpedagógia-terem

18:30 - 19:30
Antal Péter műgyűjtő tárlatvezetése az Idegen anyag című kiállításon
Helye: Földszinti kiállítótér

19:00 - 20:00
Óriásmalom – társasjáték élő figurákkal a gyepen, szakszerű irányítással
Helye: Belső kert


20:00 - 21:00
Bürökpohár Filozófiai Műhely - beszélgetés a kávéházi kultúráról
Helye: Műterem Galéria (Batthyány u. 24.)

20:00 - 21:00
Litkai Gergely humorista tárlatvezetése a Nagyon speciális örömök című kiállításon
Helye: II. emeleti kiállítótér

20:30 - 21:30
Mystical Plants koncert - elektronikus jazz-funk és lounge
Helye: Belső kert

20:30 - 02:00
Szentivánéji máglya - Hagyományos óriástűz-rakás a téren
Helye: Baltazár Dezső tér  

21:30 - 22:30
Beke László művészettörténész, a Műcsarnok korábbi igazgatójának tárlatvezetése a Zéró évek című kiállításon
Helye: III. emeleti kiállítótér

22:00 - 23:00
Esterházy-mánia és egy csöpp Garaczi - idézetvilág és szómámor, csacskaságok, provokáció és poénkodás a DMK Főnix Diákszínpad, Csobán Gyula és Várhidi Attila jóvoltából
Helye: Műterem Galéria (Batthyány u. 24.)

22:00 - 22:30
MOME a ledfalon – a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizsgafilmjei
Helye: Baltazár Dezső tér

22:30 - 24:00
NEO koncert - a sokszoros díjnyertes magyar electro-pop formáció koncertje
Helye: Belső kert

23:00 - 24:00
Lukács Nóra művészettörténész, kurátor tárlatvezetése a Nagyon speciális örömök című kiállításon
Helye: II. emeleti kiállítótér

24:00 - 03:00
dj Mahagonee - eklektikus mulatság jazztől funkon át az oldschool discoig
Helye: belső kert

http://www.modemart.hu/?component=nyitolap&id=1986392229

Címkék: 2012 Debrecen Múzeumok Éjszakája

Szólj hozzá!

Jazz Five a Romkertben ma este!!!

mediatar 2012.06.13. 14:00

Jazz-Five.jpg

A JAZZ FIVE zenekar repertoárja igen széleskörű, a tradicionális jazz muzsikától, a latin és magyar örökzöldeken, filmzenéken át, egészen a modern hangvételű funky zenéig terjed. A megszokott hangulatos dalok mellett bemutatkozik új műsoruk is! Szeretettel várunk mindenkit, aki szereti az igényes swing-latin-funky-blues muzsikát!!!

Tagok: Domokosné Mezei Katalin: Szoprán-szaxofon, Tenor-szaxofon, Klarinét, Fuvola, Ének
Domokos János Antal: Trombita, Szárnykürt, Zeneszerzés, Hangszerelés, Vocal
Fercsik Viktor: Billentyűs hangszerek, Vocal
Pazár Márton: Nagybőgő, Basszusgitár
Mező Orbán: Ütőhangszerek, Management
http://jazzfive.mlap.hu

Címkék: Jazz Five Romkert Jazzbarátok Köre

Szólj hozzá!

Az orgona és egy muzsikus család

mediatar 2012.06.08. 14:07

Debrecen hangszerei
Az orgona és egy muzsikus család

Ludmanyek.jpg

2012. Június 10. Vasárnap, 19:30 Szent Anna Székesegyház

Műsoron:
Edvard Grieg: Peer Gynt, No. 1., Op. 46.
Dmitrij Sosztakovics: Jazz Suite No. 2, VI. Waltz 2
J. S. Bach: Choral a 92. kantátából
J. L. Krebs: Fantasie
G. Ph. Telemann: Ária a No. 29-es Solo Cantatából
F. Mica: Oboaquartett
Kovács Szilárd: Korál-partita barokk stílusban
Gárdonyi Zsolt: Mozart Changes

Közreműködik:
Dr. Kovács Szilárd, Dr. Jakab Hedvig - orgona
Ludmányné Szilágyi Ágnes - ének
Ludmány Antal - oboa
Ludmány Dénes - brácsa
Ludmány Péter - oboa; oboa d’amore
Ludmány Sebestyén - gordonka
Alexáné Kardos Ildikó - hegedű
Sárosi Dániel - orgona

Címkék: család Debrecen Ludmány

Szólj hozzá!

TURBO a MODEM-ben akusztikusan!

mediatar 2012.06.08. 14:00

Turbo. Akusztikus koncert - 2012. június 8. 20.30h MODEM

Turbo.jpg

Napjaink egyik legjobb hazai rockzenekara, akik úgy oltják be a hetvenes évek zenéjét a huszonegyedik század vakcinájával, hogy észre sem lehet venni a folyamatos oda-vissza utazást az időben. A magyar szupergruppként is definiálható Turbo ezúttal egy akusztikus koncerttel érkezik Debrecenbe.

A koncert helyszíne a MODEM hangulatos belső kertje.

http://www.modemart.hu

Címkék: Turbo Modem

Szólj hozzá!

A debreceni Irodalmi beszélgetések vendége Darvasi László

mediatar 2012.06.07. 11:37

 

Sajnos betegség miatt elmaradt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


***

A debreceni Irodalmi beszélgetések vendége
Darvasi László

 

Darvasi-beszelgetes.jpg

Időpont:
2012. június 7-én, csütörtökön 17 órától


Helyszín:
Líra Könyváruház (4025 Debrecen, Piac u. 57.)

Darvasi László íróval Bényei Péter irodalomtörténész beszélget.

A beszélgetés napján Darvasi László könyvei 20% engedménnyel
vásárolhatók meg.

Darvasi László


Darvasi László író 1962-ben született Törökszentmiklóson. 1986-ban szerzett diplomát a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. 1990 és 1998 között a Pompeji folyóirat szerkesztője, jelenleg a Délmagyarország és az Élet és Irodalom munkatársa.

Több műve megjelent franciául, németül és hollandul.

Művei közül többet – A titokzatos világválogatott (Nemzeti Színház, 2008) vagy a Trapiti(Kolibri Színház, 2005) – színpadra alkalmaztak.


A Magvető Kiadónál megjelent művei

A lojangi kutyavadászok (2002), Trapiti avagy a nagy tökfőzelékháború (2002), Szív Ernő: Összegyűjtött szerelmeim (2003), Trapiti és a Borzasztó Nyúl (2004), A világ legboldogabb zenekara (2005), A titokzatos világválogatott (2006), A könnymutatványosok legendája (2009), Virágzabálók (2009), Pálcika, ha elindul (2012), Vándorló sírok (2012)


Díjai

A Beszélő című lap különdíja (1992), Szinnyei Júlia-emlékdíj (1993),
Déry Tibor-jutalom (1993), Az Év Könyve jutalom (1994), Szép Ernő-jutalom (1994), Krúdy Gyula-díj (1996), Alföld-díj (1996), József Attila-díj (1998), Pro-Literatura díj (1998), IBBY-díj (2003), Szegedért Emlékérem (2003),
Brücke Berlin-díj (2004), IBBY Honour List-Díja (2004), Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2005), Füst Milán-díj (2005), Mészöly Miklós-díj (2006), Márai Sándor-díj (2008), Magyar Köztársaság babérkoszorúja díj (2009), Rotary Irodalmi Díj (2009)

forrás: hir.lira.hu

Címkék: debreceni beszélgetések László Péter Irodalmi Darvasi Bényei Líra

Szólj hozzá!

83. Ünnepi Könyvhét Debrecenben is!

mediatar 2012.06.07. 10:09

június 7. 


8.00 Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma 

Rendhagyó irodalomórát tart: Várady Szabolcs Kossuth – díjas költő, műfordító

 

10.45  Csapó utcai sétálóövezet

A Magyar Honvédség  5. Bocskai István Lövészdandár Debreceni Helyőrségi Zenekar műsora 

 

11.00 Csapó utcai sétálóövezet

Az Ünnepi Könyvhét ünnepélyes megnyitója

A könyvhetet megnyitja: Tolnai Ottó Kossuth-díjas író

Köszöntőt mond Somogyi Béla, Debrecen alpolgármestere

 

 

A műsorban elhangzó irodalmi művek

E.Csorba Csilla: Ady Endre fényképeiről (részlet)

Tolnai Ottó: Pilinszky kiskanala

Várady Szabolcs: Régi holmi  

Marno János: Diptichon és A féreglelkész

Garaczi László: A tizedik gén – drámarészlet

A rendezvény díszvendégei
E. Csorba Csilla a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója
Garaczi László Babérkoszorús író
Marno János Babérkoszorús költő
Várady Szabolcs Kossuth-díjas költő, műfordító

Az ünnepi műsor közreműködői

O. Szabó Soma színművész és az Ady Endre Gimnázium dráma tagozatos diákjai

Zene: Magyar Honvédség  5. Bocskai István Lövészdandár Debreceni Helyőrségi Zenekar

 11.30 A díszvendégek dedikálják műveiket


16.00

Térzene

Magyar Honvédség  5. Bocskai István Lövészdandár Debreceni Helyőrségi Zenekar

Vezényel: Pál István százados

 

16.30

A Dongó Együttes irodalmi összeállítása

Akusztikus hangszerek, vokális hangzás, és színes stílus kavalkád. Ezek jellemzik az eddig hat  önálló albumot  megjelentetett Dongó Együttest. Sodró lendületű műsoraikban magyar és külföldi költők verseire írt dalaikat mutatják be. A Dongó anélkül közvetíti a kultúrát, hogy unalmas lenne, és anélkül szórakoztat, hogy közhelyessé válna.

Balázsi Gyula, Fazekas Bernadett, Korponai Tibor, Mádi Krisztina, Papp Csaba


17.00

A Bordó Sárkány Régizene Rend műsora

Az együttes 2010 tavaszán alakult Debrecenben.
A zenekar elsősorban középkori zenét játszik. A repertoárban felcsendülnek magyar, skót, ír, breton kelta, szefárd zsidó, macedón, németalföldi, provanszál, spanyol és francia dallamok, valamint a középkor zenei stílusjegyeiből, dallamvilágából építkező saját szerzemények is.
A Bordó Sárkány a hazai várjátékok, hagyományörző rendezvények mellett külföldi folk és világzenei fesztiválokon is fellép. A repertoárban szereplő, egyedi felfogásban komponált és feldolgozott dalokat és táncokat bemutatták már Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Németországban, Romániában és Franciaországban is.

Arany Zoltán, Dickmann Roland, Gál Márió, Kiss Ernő, Szlama László


18.00 Csokonai Színház – Horváth Árpád Stúdiószínház

A szabálytalanság remekei

Tolnai Ottó estje

Tolnai Ottó Kossuth-díjas íróval beszélget

Szirák Péter irodalomtörténész, egyetemi docens

A rendezvény ingyenes, helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

 


 

Június 8.  Csapó utcai sétálóövezet

 

15.00

Örkény 100

Az irodalmi válogatást előadja: O.Szabó Soma színművész

 

16.00

Térzene

Magyar Honvédség  5. Bocskai István Lövészdandár Debreceni Helyőrségi Zenekar műsora

 

17.00

Cívis Big Band

Vezényel: Kovács Lajos, közreműködik: Wesser Patrik 

 


 

Június 9.   Csapó utcai sétálóövezet

 

9.00 – 10.00

Térzene

Magyar Honvédség  5. Bocskai István Lövészdandár Debreceni Helyőrségi Zenekar vidám ébresztője a Kossuth téren és a Piac utcán

10.00

Debreceni Mazsorett Együttes

Művészeti vezető: Jónásné Bacsó Mónika és Kissné Szabó Beatrix

 

10.20 

A 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj

közelharc bemutatója a színpadon

16.00

Reschofsky György előadóművész gyermekműsora

Bábszínész és hangulatfelelős. Már az óvodában is a gitár lehetett a jele. Magyar-ének szakos tanárképző főiskolásként végigjárta az országot zenés gyermekműsoraival, együttesével, a Re-Show-val pedig a felnőtteket szórakoztatták. 199o-ig általános iskolásokat tanított a zene, az éneklés örömére, azóta meg a bábszínházban bábozik, játszik, énekel és zenél.

 

17.00

Szeptember Trió

Friss formáció, mely saját zenéit játsza, különleges finomságú hangzással és hangszereléssel 

Közreműködnek: Kovács Tibor - basszusgitár, Dankó Imre – dob, Jéger Attila szoprán szaxofon

 


 

Június 10. 

 

16.00

A barokktól a jazzig – szaxofondarabok

Csonka László és növendékei előadásában

Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola

 

17.00

Kuckó művésztanya zenés irodalmi összeállítása

1996 májusában alakult az egyesület. A vezető Szentgyörgyi Rozi előadóművész. A Kuckónak huszonöt aktív tagja van. 

 


 

A Könyvhét ideje alatt a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete művészei az Alföldi Nyomda Gutenberg-sajtóján elkészítik az idei, linómetszetekből álló plakátjukat és egyedi grafikákat is nyomtatnak, amelyeket dedikálnak. Az Alföldi Nyomda munkatársai könyvheti emléklapot nyomtatnak.

Az alkotók: Bogdándy György, Burai István, Durucskó Zsolt, Gonda Zoltán, Grela Aleksandra, Kónya Ábel, László Ákos, Nagy Sándor Zoltán, Papp Károly, Tamus István, Varga József, Vincze László

 

A rendezvénysorozat kurátora Aczél Géza Babérkoszorús költő, az Alföld folyóirat főszerkesztője

 

A rendezvényekre a belépés díjtalan.


KIÁLLÍTÓK

Advent Irodalmi Műhely

Alföldi Nyomda Zrt.

Bihar Antikvárium

Crystal Aukciós Ház

Főnix Könyvműhely

Janus Antikvárium

Libri

Líra Könyv Zrt.

Lupuj-Book Kft.

Nagytemplomi Református Könyvesbolt

Tóth Könyvkereskedés Kft.

Kattintson a dedikálásokra!

DEDIKÁLÁSOK

 

forrás: fonixinfo.hu

Címkék: könyvhét debrecen ünnepi

Szólj hozzá!

Kuriózumok a Médiatárban - Martin Scorsese presents The BLUES - A Musical Journey

mediatar 2012.06.05. 16:51

Az Egyesült Államok Kongresszusa 2003-at a blues évének nyilvánította, annak emlékéül, hogy éppen 100 évvel korábban készítette el első felvételeit a műfaj atyjának tekintett W.C. Handy. Ennek keretében készült el korunk egyik legjobb modern zenetörténeti sorozata Martin Scorcese jóvoltából, melynek zenei anyaga található meg az 5 cd-s albumban egy kísérő információs füzettel egyetemben

Címkék: blues martin scorsese

Szólj hozzá!

Caramel Debrecenben is!

mediatar 2012.06.02. 18:18

 

Címkék: debrecen caramel

Szólj hozzá!

Simonyi napok 2012 Debrecen

mediatar 2012.05.31. 16:27

Címkék: debrecen simonyi napok 2012

Szólj hozzá!

Jazz-Blues Jamboree Hajdúböszörményben!

mediatar 2012.05.25. 15:43

Címkék: jazz blues jamboree hajdúböszörmény

Szólj hozzá!

Kamarazene a Bartók teremben

mediatar 2012.05.24. 11:27

 

Kamarazenekari koncert Vivaldi, Haydn és Grieg műveiből

Helyszín: Debrecen, Bartók terem

Időpont: 2012. május 24. csütörtök 19:30h

Műsoron:

A. Vivaldi: A néqy évszak (Tavasz - Simon Vivien, Nyár - Bicskey László, Ősz - Erdélyi Zoltan, Tél - Alexáné Kardos Ildikó)
J. Haydn: D-dúr Divertimento op.1 No.3 (Hob.III.3)
E. Grieg: Holberg szvit vonószenekarra op. 40

Közreműködik:

Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényel: Bényi Tibor

Antonio Vivaldi A négy évszak című alkotása igazi programzene. Minden egyes évszakának tételeiben ott a szomorúság, a szenvedély, de az öröm is, csupa mese, csupa sírás, ujjongás vagy épp elábrándozás. Valójában nem is egy mű, hanem négy: négy hegedűverseny (barokk nevén concerto), amit a program, az évszakok váltakozásának, a természet körforgásának ciklikus rendje kapcsol össze. Vivaldi igen fontosnak tartotta, hogy az előadók, s rajtuk keresztül a hallgatók is világosan értsék e program minden részletét, különösen izgatták a zenén kívüli dolgok, például a természeti jelenségek, állathangok, különféle mozgások, vagy éppen lelkiállapotok zenei ábrázolásának lehetőségei. A négy évszakban a páratlanul gazdag és csillogó hangszeres virtuozitás is a program, a kifejezés szolgálatában áll.

A szimfóniák mellett Haydn legismertebb és ma is leggyakrabban játszott darabjai a vonósnégyes műfajában születtek. A zeneszerző első vonósnégyeseit huszonhárom éves korában komponálta. Nagy részük még a divertimento - azaz szerenádjellegű, szórakoztató zene - műfaji megjelölést kapta. Fürnberg báró, akinek ez idő tájt szolgálatában állott, vidéki birtokán gyakran rendezett hangversenyeket, ezeken stílusos keretek között szólalhatott meg az op. 1-be foglalt D-dúr  "Divertimento".

Edward Grieg XVIII. századi táncformában komponált öttételes szvitjét eredetileg zongorára szánta, majd utóbb vonószenekarra dolgozta át. Létrejöttét Ludwig Holberg dán-norvég drámaíró születésének 200. évfordulója inspirálta, egyszerű, népies és őszinte zene. Az 1884-ben született neoklasszicista hangvételű kompozíció a Peer Gynt kísérőzene és az a-moll zongoraverseny mellett Grieg legismertebb alkotásai közé tartozik.


A koncertre belépők 1500 forintos áron (diák- és nyugdíjas jegy: 800 forint) válthatók: Tourinform Iroda (Debrecen, Piac u. 20.); előadás előtt a helyszínen; valamint az Interticket országos hálózatában!

forrás: kodalyfilharmonia.hu

Címkék: kamarazene

Szólj hozzá!

Juhász Gábor gitárművész, zeneszerző a Romkertben

mediatar 2012.05.23. 13:52

Címkék: jazz gábor juhász

Szólj hozzá!

Debrecen hangszerei - Muzsikáló levegő: az orgona és a fafúvósok

mediatar 2012.05.22. 13:35

A Kölni dóm orgonistája a Szent Annában

 

Nemcsak az orgonahangzás szerelmesei, hanem a különleges színek és hangulatok kedvelői is örülhetnek, hiszen áprilistól októberig hiánypótló koncertsorozatot hallhatnak a Szent Anna Székesegyház és a Debreceni Nagytemplom szakrális terében. A minden hónapban más hangszert fókuszba állító koncertek állandó résztvevője a két templom nagyszerű orgonája, melyeken a szakma elismert művészei, nemegyszer nemzetközi hírű orgonisták játszanak majd.

 

Már az is nagy megbecsülésnek számít, ha a Kölni Dómban vendégorgonistaként léphet föl valaki - a templom állandó orgonistájának címe pedig egyenesen királyi rangnak számít. Illusztris vendég érkezik tehát Debrecenbe május 22-én, hogy az elmúlt háromszáz év orgona-mű terméséből adjon keresztmetszetet a Szent Anna Székesegyház közönsége számára.
 

Winfried Bönig orgonaművész professzor
Winfried Bönig orgonaművész professzor

Winfried Bönig 13 éves kora óta orgonál. Első leckéit Wolfgang Wünsch-tól, a Bambergi Dóm orgonistájától kapta. 1978 és 1984 között a Müncheni Zeneművészeti Főiskola hallgatója. ahol kitüntetéssel diplomázott, majd mester-oklevelet kapott. 1993-ban zenei doktorátust szerzett az Augsburgi Egyetemen. 1984-től 1998-ig a memmingeni Sankt Josef plébániatemplom orgonistája és főzeneigazgatója. 1998 óta a Kölni Zeneművészeti Egyetem orgona és improvizáció tanára, 2001 októberétől pedig a Kölni Dóm orgonistája. Rendszeresen koncertezik Európa, Oroszország és Kína legjelentősebb templomaiban és koncerttermeiben. Számos CD felvétele között megtaláljuk Buxtehude összes orgonaművét, és - saját átiratában - J. S. Bach Goldberg-variációit is.

 

A műsorban J. S. Bach, W. A. Mozart, Olivier Messiaen, és Herbert Howells orgonaművei mellett Charles Gounod Petite Symphonie című fúvós kamarazenekari darabja hangzik el, mégpedig a Kodály Filharmonikusok fúvós szólistáinak előadásában:


Bögös Béla- fuvola
Bicskey Gábor, Ludmány Antal - oboa
Dr. Szabó János, Áchim Tibor - klarinét
Vitányi József, Csávásné Kubassy Klára - fagott
Győrfi Péter, Tornyai Ferenc - kürt

Charles Gounod francia zeneszerző (1818-1893) apja ismert festő, anyja zongorista volt. A Conservatoire-on zeneszerzést tanult, 1839-ben megnyerte a Prix de Rome nagydíjat, majd 3 évet Rómában töltött. Faust című operája hozta meg a várt sikert, melynek nyomán a becsületrend lovagja, az Akadémia tagja, és a francia zenei élet koronázatlan királya lett. Muzsikáját behízelgő szentimentalizmus, erős melodikus tehetség jellemzi. Dallamait választékos harmóniai érzék és biztos formatechnika foglalja művészi keretbe.

 

Az orgona és az emberi hang találkozásának jegyében, a Debrecen hangszerei sorozat első koncertjén, április 24-én az évtizedek óta külföldön alkotó orgonaművész-zeneszerző, Szathmáry Zsigmond muzsikált, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, majd Bécsben és Frankfurtban tanult. A hangversenyen J. S. Bach, César Franck, és Olivier Messiaen művei mellett egyik saját darabját is játszotta, a Kodály Kórus művészei Arvo Pärt éteri Magnificatja és kitörő örömű, Máriát dicsőítő himnusza mellett Pierre Villette, Francis Poulenc és Maurice Duruflé szerzeményeit szólaltatták meg, Pad Zoltán vezényletével, illetve César Franck 150. zsoltárja is felcsendült.

 

A sorozat többi koncertjén a 150 éves, jubiláló debreceni zeneoktatás apropóján hazai és Debrecenből indult művészek is fellépnek majd. Szeptemberben pedig Fassang László és a Kodály Kórus közös bemutatóján Kodály Missa brevise hangzik el, végezetül az októberi grand finálé Miklósa Erika vendégszereplése lesz a Nagytemplomban.

forrás: kodalyfilharmonia.hu

***

Helyszín: Debrecen, Szent Anna Székesegyház

Időpont: 2012-05-22 19:30

Műsoron:

J. S. Bach, O. Messiaen, W. A. Mozart, C. Gounod és H. Howells művei


Közreműködik:

Prof. Winfried Bönig - orgona
Kodály Filharmonikusok fafúvós szólistái

A koncertre belépők 800 forintos áron (diák- és nyugdíjas jegy: 500 forint) válthatók

Címkék: debrecen templom szent anna orgona fafúvósok

Szólj hozzá!

Borzug, Nyugszom csárda – mese, dal és cimbalom

mediatar 2012.05.17. 12:59

Berecz András nagyvárosi mesemondó estje

Közreműködik: Balogh Kálmán – cimbalom

2012.május 17. 19h

Debrecen, Kölcsey központ

 

A Kossuth-díjas Berecz András az Ökrös és az Egyszólam együttes énekeseként vált népszerűvé, de manapság még inkább mesemondóként csodálják, abban páratlanul legendás. Borzug, nyugszom című műsorában sem lesz másként: annak rendje s módja szerint összefonódik a dal, a tánc, a mese és a tréfa, de – Berecz András szavaival – részletesebb leírással is szolgálhatunk: 

„Háromföldi réti muzsika, egypár korgóréti, éhszegi pohárszó (Sárrét, Nagykunság, Hajdúság) – nagyképzeletű, széles látószögű, határbeli, supalakó nádi emberek hangja két részben.” 

BERECZ ANDRÁS így ír önmagáról:

1957-ben Budapesten születtem. Az első dalokat édesanyámtól tanultam, aki a híres kunhegyesi táncos, tréfafa és nótafa, Tanka Gábor lányaként sok ilyet tudott. Erdélyben, Moldvában, Felvidéken, Somogyban, Nagykunságban, Nyírségben... dalokat, meséket, tréfákat gyűjtögetek. Életem különféle vargabetűi, hajtűkanyarszerű fordulatai után, melyek során rakodó segédmunkás, erdőművelő, útkarbantartó is voltam, hajszolt embertársaim örömét keresgélő énekes, mesemondó lettem. Óvodásoktól nyugdíjasokig, nevelőintézettől parókiáig mindenféle rendű és rangú ember "használ"- hazám az elszakadt részekkel, és a diaspóra is. Kedves dalaim és meséim a honát kereső és a nagyon szerelmes ember hallomásai, látomásai. Felnőttekhez szólnak inkább. Sok lemezt, kazettát, CD-t, rádió- és televízió felvételeket készítettem itthon, Európában, USA-ban és Kanadában is. Tanítottam magyar népzenét Kalotaszentkirályon, Jobbágytelkén, Sopronban, a torontoi York egyetemen, kanadai, amerikai táborokban. Mesét mondtam tolmácsok segítségével kanadai, észt, francia, holland közönségnek is. Utóbb műfordítással is foglalkozom.

forrás: bereczandras.hu

 

 BALOGH KÁLMÁN

 

Balogh Kálmán sokoldalú cimbalomjátékának, műfaji nyitottságának elismerése, hogy olyan, nemzetközileg is elismert zenekarokkal, zenészekkel koncertezett és készített lemezfelvételt, mint a magyarországi Muzsikás, Jánosi, Ökrös, Téka, Méta, Zsarátnok, Vízöntő, Vasmalom, a svéd Orient Express, az angol Transglobal Underground, a spanyol Berregüetto, az amerikai Peter Ogi, a holland Sultan, valamint a Joel Rubin Jewish Ensemble. A Budapest Fesztiválzenekarral Brahms Magyar táncait játszotta lemezre 1994-ben, turnézott a Brooklyni illetve a Maimi-i Philharmonic Orchestrával. Részt vett számos egyéb produkcióban is Mártha Istvánnal, a Budapest Ragtime Band-del és Szakcsi Lakatos Bélával. 1985-ben a Népművészet Ifjú Mstere lett, 1999-ben EMERTON díjat kapott.

forrás: kalmanbalogh.hu

koncertinfo: fonixinfo.hu

Címkék: andrás kálmán balogh berecz

Szólj hozzá!

Mexikói képek a Debreceni Egyetem könyvtárában

mediatar 2012.05.16. 09:51

 

 

Címkék: egyetem kiállítás debrecen mexikó festészet könyvtár

Szólj hozzá!

Szilvágyi Sándor gitárművész a debreceni Zeneiskolában

mediatar 2012.05.09. 11:41

Szilvágyi Sándor
életrajz
 
1964-ben született Budapesten.
 
Gitártanulmányok:
1981-85 Budapest - Tanár: Roth Ede
1985-88 Debrecen (tanárdiploma kitüntetéssel) - Tanár: Tokos Zoltán
1994-97 Wien (koncert dipl. Kitünt.) - Tanár: Prof. Walther Würdinger 
 
Mesterkurzusok:
A.Carlevaro, C.Costsiolis, I.Suzuki, W.Lendle, O.Assad
 
Tanítás:
1989-91 zeneiskolában Budapesten
1990-97 főiskolán Debrecenben
1996-tól a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban
 
Koncertek:
Rendszeresen fellép Magyarországon és külföldön szólistaként és kamaramuzsikusként is.
Gyakran játszik kortás szerzőktől.
 
Föllépett többek közt
Bath , Berlin, Beograd, Bratislava, Delhi , Wienna , Zagreb stb.
 
Többször volt szólistája illetve közreműködője az Esztergomi Szendrey-Karper László Nemzetközi Gitárfesztiválnak, ahol jelenleg a kuratórium tagja, valamint a Szombathelyi Nemzetközi Bartók Szemináriumnak.
Rendszeres kamarapartnere Matuz Istvánnak és Gyöngyössy Zoltánnak
 
Több helyen tartott kurzusokat

Felvételek:
Több felvétel (rádió,TV, CD) közreműködője.
Egy szólófelvétele jelent meg 1994-ben

Kitüntetések:
2006. decemberében Artisjus-díjat,
2007. márciusában Liszt-díjat kapott
előadóművészi teljesítménye és oktatói munkája elismeréséül.

 

http://sandorszilvagyi.com/

Címkék: sándor gitárművész szilvágyi

Szólj hozzá!

Japán szaxofonművész Debrecenben!

mediatar 2012.05.08. 15:23

ke-2011-2012-09

 

 

 

 

 

 

2012. május 8. kedd 19.00 Debreceni Egyetem Konzervatóriuma - Liszt terem

Kumoi Masato (Japán) szaxofonművész hangversenye

Közreműködnek:
Puskás Levente – szaxofon, Váradi Judit – zongora,
valamint a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar szaxofon tanszaka

Belépőjegy: 1000.- Ft

Címkék: szaxofon masato kumoi

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása