HTML

Médiatár - DEENK

A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Médiatárának blogja elsősorban zene és film témában Honlap: http://media.lib.unideb.hu/ Email: mediatar@lib.unideb.hu

Friss topikok

Az Új Pátria CD-sorozat már elérhető a Médiatárban

mediatar 2011.04.28. 16:43

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Utolsó Óra

 

 

Ötven Cd-vel bővült az új Pátria-sorozat, amely a XX. század legnagyobb értékmentő hangszeres népzenei gyűjtése lett a Kárpát-medencében.

 

 

Siratódalt dúdoló öregasszony lépdel a temető felé, a falu másik végén zenész cigány lakodalmast bazsevál a vendéglő teraszán… Szerepükből nem tudnak kizökkenni, nem csak az ambivalens hangulat kedvéért csinálják. Jól megférnek egymás mellett egy elfeledett nosztalgia kedvéért, ahogy a kárpátaljai rutén bandák, a bánsági román fúvósok és a délvidéki tamburások is, akik azért fordultak meg ugyanabban a stúdióban, hogy az Utolsó Óra program keretében rögzítsenek egy kevés népzenei hagyományt az új generációs elektronikus dob-tuc ritmus árnyékában szenvedőknek. A program ötlete Kelemen László zeneszerző, népzenésztől  Származik, aki a Fonó Budai Zeneház segítségével indította el a gyűjtést.

Az Utolsó Óra-gyűjtésben 1997 szeptembere és 2001 karácsonya között 112 zenekart kérdeztek ki 240 faluból, zenéjüket 1271 CD-n rögzítették, ami majd 1250 órányi dallamot jelent. Kimondható, hogy az Utolsó Óra a XX. század legnagyobb értékmentő hangszeres népzenei gyűjtése. Ennek a Jövőnk Öröksége projektnek az eredménye lett az eddig ki nem adott reprezentatív CD-sorozat megjelentetése. A kiadványok egy részét az Európában működő nagyobb könyvtárakba, zeneiskolákba és folklórarchívumokba juttatják el. A program összköltségvetése közel kétszázhúszmillió forint, amelyet az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok, a Hagyományok Háza, az NKA, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium finanszíroz.

Gyűjtésük során különös hangsúlyt helyeztek a nemzetiségek zenéire. A hanganyagok nagy számban tartalmaznak román, cigány, szász, zsidó, szlovák, lengyel, ruszin, hucul, szerb, horvát, bunyevác, sokác anyagokat is. Meggyőződésük, hogy a Kárpátmedencei zenei együttélés példát mutathat többek közt az egységesülő Európának.

Ahogy egykoron Kodály és Bartók egy szál gramofonnal vette nyakába az országot, úgy járta több népzenekutató digitális technikával.

Debreczeni Rita

 

http://www.hagyomanyokhaza.hu/page/10631/

 

***

Végéhez közeledik a világon egyedülálló Jövőnk Öröksége projekt: elkészült az 50 CD-ből álló Új Pátria sorozat, valamint négy könyv (a tervezett hétből) az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmusok támogatásával. Az Új Pátria sorozat egy-egy példányát 400 európai könyvtár és szervezet kapja meg, így minden eddiginél könnyebben kutatható, megismerhető lesz a Kárpát-medence hangszeres népzenéje.

 Az Új Pátria sorozat az egész Kárpát-medence hangszeres népzenéjéből - az Utolsó Óra program keretében gyűjtött több ezer órányi anyag felhasználásával - készített reprezentatív válogatás. 
A Jövőnk öröksége XX. → XXI. elnevezésű projektet az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmusok 800 ezer euróval (kb. 220 millió forinttal) támogatta: ebből többek között 50 CD jelenik meg Új Pátria néven – az első 28 CD-t augusztusban mutatták be a sajtónak, a hiányzó 22 lemez pedig már megérkezett a nyomdából, így teljes az 50 darabos sorozat.  Az első 28 CD-n például erdőalji, észak-mezőségigyergyóiszilágysági, vízmellékizempléni, szatmári népzene, a most elkészült 22 lemezen pedig többek között borsodivajdaságiKassa vidékiKis-Szamos menti muzsika hallható.

A több ezer órányi felvételből az adott tájegységeket tökéletesen ismerő szerkesztők (Agócs Gergely, Árendás Péter, Avar Panni, Bodor Anikó, Juhász Zoltán, Kelemen László, Konkoly Elemér, Németh István, Pávai István, Vavrinecz András, ifj. Vitányi Iván) válogatták ki azokat a felvételeket, amelyek leginkább megidézik egy-egy vidék hangszeres népzenéjének jellegzetességeit, hangulatát, sokszínűségét.

A CD-k egyelőre darabonként ezer példányban jelennek meg, ezekből 400 darabot Európa nagyobb könyvtáraiba, zeneiskoláiba, folklórarchívumaiba juttatnak el, hogy a kontinens bármely pontján megismerhető legyen a magyar népzenei kincs a felvételekbe - lemezenként 2-3 számba - bele lehet hallgatni a Fonó honlapján

 

http://fono.hu/index.php?action=new&newid=124

 

 

 

 

Címkék: óra program utolsó új népzene pátria

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mediatar.blog.hu/api/trackback/id/tr742862227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.