Megújulás alatt áll az ország első jelentős vidéki zenekara, mely az utóbbi
időben Debreceni Filharmonikus Zenekar néven működött, illetve a
világhírű Kodály Kórus. A két együttes élére, főigazgatóként és művészeti
vezetőként 2011-ben Somogyi-Tóth Dánielt nevezte ki a fenntartó,
Debrecen Város Önkormányzata.
Fontos lépcsője a megújulásnak, hogy a zenekar és a kórus egy brandben,
de külön-külön is megjelenjen, természetesen egységes arculatban. A
névváltozás is ezt tükrözi, az eddig a fenti neveken működő együttesek a
továbbiakban:
- Kodály Filharmonikusok – Debrecen
- Kodály Kórus – Debrecen
néven dolgoznak tovább,
összefoglaló nevük pedig ezentúl:
- Kodály Filharmónia – Debrecen
A nagy múltú zenekar története során szinte minden műfajban kipróbálta
már magát. Repertoárjában a szimfonikus művek mellett, operettek,
operák, oratórikus és versenyművek is szerepelnek. Debreceni MÁV
Filharmonikus Zenekar néven alakultak 1923-ban, és Ábrányi Emil
karnagy vezetésével hamarosan az ország első jelentős vidéki zenekarává
fejlődtek, 1952-től működnek főhivatású, önálló intézményként. Az elmúlt
évtizedekben a magyar karmesterek teljes élgárdája, valamint több neves
külföldi dirigens vezényelte a zenekart. Jelentős érdem fűződik Rubányi
Vilmos tevékenységéhez, aki közel 20 éven át állt az együttes élén, s
akivel a zenekar elismerést és rangot vívott ki magának a magyar
zenekultúrában.
A zenekar a Debreceni Csokonai Színház zenés darabjaiban is
rendszeresen közreműködik, és operaszolgálatot lát el. Rendelkezik önálló
próbatermekkel, debreceni hangversenyeit általában az Aranybika Szálló
csodálatos Bartók Termében tartja.
A zenekar a nagy hírnek örvendő Kodály Kórussal rendszeresen szerepel
együtt. A Gulyás György által 1955-ben alapított énekkar 1971-től
működik hivatásos együttesként, s negyven-ötven főnyi létszámmal énekli
az európai zeneirodalom jelentős oratórikus műveit és az à cappella
kórusirodalom értékeit. A kórus számos kitüntetést, díjat kapott. A
Debreceni Kodály Kórus eddigi működése során több mint 2500 koncertet
adott Európa, Ázsia, Afrika, Amerika 40 országában.
***
Logópályázat
A megújuló Kodály Filharmónia Debrecen nyílt pályázatot hirdet a Kodály
Filharmónia Debrecen, a Kodály Kórus Debrecen és a Kodály
Filharmonikusok Debrecen új logójának megtervezésére. A pályázat célja
az intézmény szellemiségéhez illeszkedő, de korszerű embléma
kidolgozása, mely itthon és külföldön is jól beazonosítható, tiszta
kommunikációra ad lehetőséget. Fontos, hogy a három különböző logó
egységes arculatot mutasson.
A győztes pályamű tulajdonosa a díj elnyerése mellett további arculati
tervezési feladatokra kaphat szerződéses megbízást a Kodály
Filharmóniától.
A pályázatok beérkezési határideje 2011. július 12., kedd, éjfél.
http://www.dbfilharmonikusok.hu/palyazatok/logopalyazat_szoveg-1.pdf
***
2011. július 1. 19.30
„Liszt és mesterei”
a Debreceni Kodály Kórus hangversenye
Vezényel: Florian Helgath
Helyszín: Szent Anna Székesegyház (Szent Anna u. 15., Tel.: 52/419-199)
Florian Helgath