A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját, amely nagy létszámú jelentkezővel – 165 fiatal muzsikus részvételével – zajlik 2013. július 14-26. között.
Szeretettel és tisztelettel hívjuk az Akadémia megnyitójára – 2013. július 17-én 19 órára a Liszt terembe – melyen a Corridor fagott kvartett Lakatos György vezetésével lép színpadra.
Kivételes jelentőséget ad a kulturális, zenei eseménynek az is, hogy a város nagyhírű szülötte, Debrecen díszpolgára, az idén 80 éves Vásáry Tamás zongoraművész, karmester, vezeti a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar felkészítő munkáját. A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is számos, meghívott hazai és külföldön élő előadóművész, tanár tart mesterkurzust az Akadémián. Ezzel párhuzamosan a hazai és külföldi zenei intézményekből érkező fiatal tehetségek is bemutatják munkájuk eredményét a hangversenyeken. A Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar a Kölcsey Központban tartja a Nyári Akadémia záróhangversenyét július 26-án 20 órakor. Az együttes Debrecen, és Budapest után július 29-én a Olaszországban a Bellagio Fesztivál koncerttermében ad hangversenyt.
Részletes program a rendezvény honlapján:
Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája - 2013 Debrecen
2013.07.12. 12:53
Címkék: 2013 Nyári Debrecen Nemzetközi Ifjú Zeneművészek Akadémiája
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://mediatar.blog.hu/api/trackback/id/tr735401819
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.