Az 1885. országos kiállítás alkalmával megjelent díszalbum 24 zeneszerző műveivel Bartalus István szerkesztésében.
Szabolcsi Bence A magyar zene évszázadai című munkájában így ír az albumról:
"...Fussuk át azt az érdekes gyűjteményt, melyben e nemzedék ismertebb tagjai mintegy reprezentatív felvonulás keretében mutatkoznak be; a Magyar Zeneköltők Kiállítási Albuma 1885-ben jelent meg Bartalus István szerkesztésében s alig néhány hiányát leszámítva, valóban gyüjtőtükre lehet mindannak, ami ebben a korban mint törekvés vagy eredmény a magyar zene területén jelentkezett, – amellett, hogy csaknem kizárólag zongoramuzsikát tartalmaz.248-136 Az idősebb (ötven éven túli) nemzedéket ebben a gyüjteményben a szerkesztőn kívül Liszt Ferenc, Heller István, Székely Imre, Ábrányi Kornél, Goldmark Károly, Zimay László {249.} és Nikolits Sándor képviselik, a „most delelőket” Siposs Antal, Mihalovich Ödön, Bertha Sándor, Végh János, gróf Zichy Géza, a fialatokat Aggházy Károly, Juhász Aladár, Major J. Gyula, Gaál Ferenc és Horváth Attila. Liszt ekkor hetvennégy, Horváth huszonhárom éves, a többiek e két korhatár közé esnek; ha mint legidősebbet közéjük képzeljük Erkelt, a „delelőkhöz” Beliczay Gyulát, a fiatalok közé Hubayt, és melléjük még a 20–35 évesek korosztályából Farkas Ödönt, Sárosi Ferencet, Vavrinecz Mórt, Szabados Károlyt, Szendy Árpádot, Sztojanovits Jenőt, Lányi Ernőt249-137 (közülük alig egy-kettő írt zongoramuzsikát): nagyjában teljes képünk van a nyolcvanas évek magyar – természetesen magyar városi – zeneprodukciójáról. A Kiállítási Album önmagában is eléggé változatos képet ad a vége felé közelgő század magyar zenéjéről; s itt feltünő, hogy a törekvések rokonságát, összetartozását csak igen lazán szabja meg a korhatár: iskola és neveltetés, főként a fiataloknál, szinte mindennél erősebben érvényesül. De épp ezért, aki az ifjúság „ígéreteit” keresi ebben a kiadványban, lehangoltan fogja félretenni. Idősebb és ifjabb nemzedék mérkőzéséből itt merészség, erő és komolyság szempontjából mindenképpen az előbbi kerülne ki győztesen. Nézzük a jelentékenyebb műveket: Liszt, öregkorának egyik nehezen megközelíthető kompozíciójával, a 18. rapszódiával szerepel, Heller és Goldmark, mint a magyar romantikus stílus előkelő „hazajáró”, illetőleg „hazaüzenő” vendégei bizonyos európai kerettel emelik a gyüjtemény színvonalát, Major, Zichy, Végh és Zimay újabb külföldi ösztönzéseket követnek s közvetítenek, Horváth Attila újszerű szalónhangot üt meg. A romantikus hagyomány sorsát azonban hat szerző műveiben figyelhetjük meg legjobban: Székely Imre Magyar ábrándja a műfaj érett, de lényegében már csak önmagát ismétlő példája, Ábrányi (Öt jellemrajz) és Aggházy (Vigasztaló, Hősi alagya) a hatvanas évek hagyományait igyekeznek folytatni, a kései verbunkos-nyelv kései továbbfínomításával; Juhász Aladár egy nehézkesen vívódó, különös kísérlet keretében (Zeneköltemény magyar irályban) valósággal elemeire bontja, széttöri, feloldja s mintegy újraönti, vagy újraöntené a romantikus zongoramuzsikának immár hagyományossá lett verbunkos-nyelvét; Siposs Antal Apotheosisában Liszt és Mosonyi hősi-elégikus líráját idézi fel; Bertha pedig az Előjáték és fugában adja újabb bizonyságát kíméletlen merészségének s már-már zsákutcába tévedező spekulatív hajlamának; mellett Nikolits Magyar jellegű Canonja csak kuriózum-számba mehet..."
forrás: http://mek.oszk.hu/02000/02044/html/
***
Az 1885 évi kiállításról itt olvasható egy képekkel illusztrált cikk:
http://varosliget.info/index.php/2013-01-02-09-51-30/a-nagy-kiallitasok/az-1885-os-kiallitas
részlet az ismertetőből:
"...A kiállítás 1885. május 2-án, Rudolf trónörökös védnökségével nyílt meg, a hivatalos katalógus szerint 270 000 m2-en, 600 kiállítóval. Olyan jelentős termékek kerültek bemutatásra, mint a Ganz-gyár híres vasúti kereke és transzformátorrendszere, Mechwart gépek, Eisele József kazánjai és a Höcker testvérek gőzgépei. De sikert arattak az újdonságnak számító Tonet (hajlított) bútorok és az Egger Béla és Társa cég izzólámpái.
A kiállítás alatt a bemutatók mellett több nemzetközi kongresszust is tartottak. Helyet kaptak így az agrár, a bányászati, kohászati és földtani egyesületek találkozói. A kiállítás területe 8 és 23 óra között, a csarnokok 9 órától este 6-ig voltak nyitva. Dohányozni a kerthelyiségeken és a vendéglőkön kívül szigorúan tilos volt. Nagyobb kosarat, csomagot, bőröndöt a bejárati ruhatárakban le kellett adni, a kiállításon vett nagyobb tárgyakat pedig csak a számla bemutatásával lehetett kivinne a kiállítás területéről. Az akkori Műcsarnokot –ma Magyar Alkotóművészek Háza– kivéve, minden helyiségbe be lehetett lépni pálcával, ernyővel, vagy napernyővel. A kiállított tárgyakat megérinteni tilos volt, lerajzolni is csak a kiállító írásbeli s az igazgató által láttamozott engedély birtokában lehetett. A kiállítás rendkívül népszerű volt, nyitva tartása fél éve alatt 1 760 ezer látogatója volt..."
