HTML

Médiatár - DEENK

A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Médiatárának blogja elsősorban zene és film témában Honlap: http://media.lib.unideb.hu/ Email: mediatar@lib.unideb.hu

Friss topikok

A magyar jazz ünnepe Debrecenben

mediatar 2014.03.20. 10:04

 március 20. 19 óra – Kölcsey Központ, Bálterem
A MAGYAR JAZZ ÜNNEPE
Debrecen Big Band és vendégei: Pákai Petra ének és Zsemlye Sándor szaxofon
Tommy Víg – Gyárfás István duo

Belépődíj: 1 100 Ft, 1 600 Ft

Idén ismét megrendezésre kerül Debrecenben a Magyar Jazz Ünnepe, amelyet a Debrecen Big Band Jazz a Fiatalokért Alapítvány bonyolít le a Kölcsey Művelődési Központ támogatásával. A Magyar Jazz Szövetség delegálja a rendezvényhez Tommy Víg - Gyárfás István duót, az est házigazdájaként pedig fellép zenekarunk, és vendégei: Pákai Petra (ének), Kovács János (trombita) és Zsemlye Sándor (szaxofon).

Magyar Jazz Unnepe Debrecen 2014 marc.jpg

Gyárfás István, népszerű becenevén Gyafi, a magyar jazzélet egyik legtehetségesebb, legszimpatikusabb egyénisége, gitárművész–zeneszerző–tanár. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után hegedűsként kezdte karrierjét, de gitárosként vált nemzetközileg elismertté. Saját triója, valamint a Budapest Jazz Orchestra mellett gyakran koncertezik hazai és amerikai sztárokkal. A nevével fémjelzett triójával 1995-ben készítette el a Live At The Jazz című első CD-jét. Saját neve alatt eddig hét lemez jelent meg, de közel negyven CD-n szerepel közreműködőként.

Tommy és Gyafi nagyszerűen megértik egymást, játékukat tökéletes összhang, virtuozitás, swing és humor jellemzi. Hangversenyük különleges csemegének ígérkezik, különösen azok számára, akik szeretik testközelből hallgatni az ihletett kamaradzsesszt.
Sok szeretettel várunk mindenkit, aki együtt szeretné ünnepelni velünk és vendégeinkkel a magyar jazzt és a magyar jazz-zenészeket. Reméljük, hogy nagyszerű zenei élményt nyújt majd a kamara és nagyzenekari jazzformáció színes produkciója!

https://www.facebook.com/events/525353620916889/?ref=22

https://www.facebook.com/magyarjazzszovetsegofficial?fref=ts

***

 Igazi jazzünnep volt!!!

képes élménybeszámoló:

 

Tommy.jpg

Gyafi.jpg

Kovacs Jancsi.jpg

Pakai Petra.jpg

Zsomi.jpg

Fazekas Laszlo.jpg

Tommy es Gyafi.jpg

Zsomi es Gyafi.jpg

Debrecen Big Band.jpg

tancos.jpg

sax solo.jpg

fiatal gitaros.jpg

Magyar jazzunnep 2014 Debrecen.jpg

 

Címkék: Magyar Debrecen Jazz Ünnepe

Szólj hozzá!

Török Ádám ismét Debrecenben!

mediatar 2014.03.07. 15:12

 

Torok Adam 2014 marc Sikk.jpg

 

Török Ádám – fuvola, ének, zeneszerző, szövegíró,producer (*1948. január 12., Bp.) 

1968-ban a Dogs együttesben énekelt, majd rövidesen a Mini együttes vezetője lett. 

1969-ben már nagysikerű koncerteket adtak a badacsonyi Tátika presszóban, majd a Radics Béla nevével fémjelzett Sakk-Matt együttessel a budapesti Ifjúsági Parkban. Már ekkor olyan „örökzöld” dalok fűződtek hozzájuk, mint a Gőzhajó, a Kereszteslovag, az Asztalhoz leültem .A zenekar először a rockblues vonalat képviselte,aztán  progresszív rock vonalat követte, de a rhythm and blues jegyek is felfedezhetők kompozícióikban. 1972-73-ban kislemezeken jelentek meg dalaik, első nagylemezükre 1978-ig kellett várni. Török Ádám 1983-ban szüneteltette a Mini működését, előbb a Mini R.C.-vel az elektronikus zene irányában kacérkodott, majd 1985-86-ban a Tátrai-Török Tandem formációban játszott. A 80-90-es évek fordulóján divatba jött „blues boom” hatására megalakította a R.A.B.B. (Rhythm And Blues Branch) nevű zenekart neves muzsikusokkal (Závodi János, Muck Ferenc, Zsoldos Tamás, Köves Miklós). Hazánkon kívül Ausztriában, Svájcban és Törökországban léptek fel sikerrel. Ebben az időben született a Blues délben, a Lusta blues és a Blues balladák egyvelege. 1993-ban elindították a paksi nemzetközi bluesfesztiválok sorozatát, amely később Gastroblues Fesztivál néven lett Európa-szerte ismert. Török Ádám nevéhez fűzödik a Blues Café című televíziós műsor, amely a blues, rock és jazz zenét népszerűsítette előbb a BpTV-ben, majd több más csatornán. 1998-tól Török Ádám újra a Mini zenekarral lép fel. Török Ádám a Minivel, a R.A.B.B-bal illetve saját neve alatt 25 albumot jegyez. Jubileumi koncertjeiről DVD-k készültek!

.A hatvanas évek végi, hetvenes évek eleji underground egyik fontos figurája volt az énekes, később fuvolista Török Ádám. Még a nyolcvanas évek végén is úgy emlegették, mint az utolsó mohikánt, aki megjelenésével még mindig a hatvanas éveket, a legendás zenészbarátokat, a felejthetetlen emlékű bulikat idézi. Elmaradhatatlan fuvolájával egyike azoknak a „kiveszőben lévő, bohém, nagy álmú, pesti Szinbád-embereknek”, akik a rockot nem csak a színpadon és jelszavakban éltetik, hanem gondolkodásukban, életformájukban is igyekeznek azonosulni vele.A balatoni nyarakat, az autóstoppokat, az első beatünnepeket, a korai Tabán-bulikat idézi meg, azokat a garabonciás időket, amikor nem csak Ő és társai, hanem a közönség is hitte, hogy a zene erejével, a közösség hitével, az új eszmékkel, egymás közelségének melegével, gondolatainak kicserélésével meg lehet változtatni a körülöttünk lévő világot...

forrás: torokadam.hu

BLACK MOOD

A Black Mood zenekart a fekete zene iránti szeretet hozta össze,
azon belül is leginkább a blues műfaj. Előszeretettel játszunk
Etta James, Aretha Franklin, Eva Cassidy dalokat,
nagyszerű énekesnőnk, Kovács Ágnes hangi adottságaira építve.

Kovács Ágnes - Ének
Vincze Krisztián - Gitár
Burai Sebestyén - Basszusgitár
Takács Richárd - Dob
Urhegyi Pál - Billentyű

https://www.facebook.com/pages/BLACK-MOOD/426129214124536

Ízelítő remek hangulatú muzsikájukból:

Címkék: jazz blues Debrecen Jazzbarátok Köre Török Ádám jazz-rock Black Mood Sikk Klub

Szólj hozzá!

Jazz a Sikk-ben!

mediatar 2014.02.18. 12:28

Jazzbarátok Köre Debrecen bemutatja:

febr28jazz-SIKK.jpg

Trio Minor (HU) és Laurent Maur (FR) jazz koncertje

2014. 02. 28., péntek
 
 
Kapunyitás: 19:00

 
Belépő: 900 Ft. (diákoknak 600 Ft.)

 
Helyszín: SIKK KLUB - Debrecen, Domb u. 1.
 
 
Trio Minor:
 
A zenekar vezetője Rieger Attila gitáros, a repertoár az ő szerzeményeiből, sztenderdekből, és talán kevésbé ismert "mainstream" számokból áll. Bőgőzik Horváth Balázs, Varga Bendegúz pedig dobol.
 
A Trio Minor megnyerte a Magyar Jazz Szövetség 2008-as Jazz Combo Versenyén a legjobb zenekar díját, Attila 'Minor's Fall' című számával, illusztris mezőnyben, neves zsűri döntése alapján (Oláh Kálmán, Szabó Dani, László Attila, Juhász Gábor) jazzszovetseg.hu/pg_beszamolok.htm
 
A trió 2010-ben Thomas Bercy zongorista meghívására Bordeaux-ban és környékén turnézott. Egy nagyobb zenekar magját alkották, amelynek a mostani turnéjuk során őket kísérő Laurent Maur is tagja volt, mint szólista.
 
 
Laurent Maur nagyszerű jazz harmónikás, aki ritka hangszerének igazi mestere. 
 

Címkék: jazz Debrecen Klub Jazzbarátok Köre Laurent Trio Sikk Minor Maur

Szólj hozzá!

Újdonságajánló

mediatar 2014.02.17. 16:53

Benny_Goodman.jpg

 

Címkék: jazz swing Goodman Benny cd-box

Szólj hozzá!

Programajánló - Sokszínű kamarazene

mediatar 2014.02.11. 14:28

sokszinu-kamarazene.jpg

Címkék: terem kamarazene Debrecen Liszt Universitas Hangversenysorozat Sokszínű

Szólj hozzá!

Medici.tv kipróbálási lehetőség február 27-ig

mediatar 2014.02.07. 15:11

medici_tv.jpg

Kedves olvasóink!

Értesítjük Önöket, hogy könyvtárunk olvasói számítógépein 2014. február 27-ig elérhető a
medici.tv weboldal teljes tartalma. Jó böngészést, tartalmas szórakozást kívánunk!

http://www.medici.tv

medicitv.jpg

Címkék: medici.tv

Szólj hozzá!

Utolsó idők filmklub indul Szűk Balázs vezetésével

mediatar 2014.02.06. 10:06

utolso_idok_plakat_webre.jpg

Címkék: filmklub idők Debrecen Balázs Szűk Utolsó

Szólj hozzá!

Budapesti programajánló - Könnyűzenei konferencia

mediatar 2014.01.30. 15:51

KONFERENCIA

Könnyűzene – könnyű zene?
 

Operett, kuplé, jazz, beat, filmzene, X-faktor – nem szokványos témái az akadémiai zenekutatásnak. A „Lendület” 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport 2014. január 31-én és február 1-én tartandó konferenciája számos történeti és esztétikai szempontból vizsgálja meg az utóbbi száz év hazai könnyűzenéjét.

A rendezvény részletes programja itt tölthető le.

konnyuzenei konferencia.jpg

A 20-21. Századi Magyar zenei Archívum és Kutatócsoport Könnyűzene - könnyű zene? Magyar populáris zene a 20-21. században címmel rendez konferenciát 2014. január 31-én és február 1-én az MTA BTK Zenetudományi Intézet Bartók-termében, ahol popzenével, jazzel, operettel és cigányzenével kapcsolatos előadások is elhangzanak. A konferencián éppúgy teret kapnak a politika- és társadalomtörténeti megközelítések, mint az esztétikaiak. A konferenciához koncert- és hangszeres bemutatóval egybekötött előadás is kapcsolódik.

A Magyar Tudományos Akadémia Lendület-programjának keretében 2012. július 1-jén jött létre az  MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetében a 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport, amelynek elsődleges célja, hogy összegyűjtse, archiválja, elemezze és értelmezze, valamint kutathatóvá tegye a 20. századi magyar zene dokumentumait, továbbá hogy e kutatások eredményeit a szakmabeli érdeklődők és a nagyobb nyilvánosság elé tárja. Az archívum és kutatócsoport források sokaságát kívánja összegyűjteni, mégpedig nem kizárólag a komoly és kortárs zene köréből, de tevékenységi területei közé tartozik a 20. század magyarországi szórakoztató és könnyűzenéjének feldolgozása is. Az archívumban őrzött dokumentumok a magyarországi kulturális örökség részét képezik. A gyűjteményt létrehozók és működtetők nem titkolt célja ugyanakkor, hogy a 20. és 21. századi magyar zenét segítse bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe.

forrás: http://zti.hu/mza/index.htm

Címkék: zene a konferencia és - könnyű populáris zene? zenei században Magyar Archívum 20-21. Századi Kutatócsoport Könnyűzene

Szólj hozzá!

A Médiatár kincsei - Magyar Zeneköltők Kiállítási Albuma 1885.

mediatar 2014.01.30. 15:36

Magyar zenekoltok albuma 1885.jpg

Az 1885. országos kiállítás alkalmával megjelent díszalbum 24 zeneszerző műveivel Bartalus István szerkesztésében.

Szabolcsi Bence A magyar zene évszázadai című munkájában így ír az albumról:

"...Fussuk át azt az érdekes gyűjteményt, melyben e nemzedék ismertebb tagjai mintegy reprezentatív felvonulás keretében mutatkoznak be; a Magyar Zeneköltők Kiállítási Albuma 1885-ben jelent meg Bartalus István szerkesztésében s alig néhány hiányát leszámítva, valóban gyüjtőtükre lehet mindannak, ami ebben a korban mint törekvés vagy eredmény a magyar zene területén jelentkezett, – amellett, hogy csaknem kizárólag zongoramuzsikát tartalmaz.248-136 Az idősebb (ötven éven túli) nemzedéket ebben a gyüjteményben a szerkesztőn kívül Liszt Ferenc, Heller István, Székely Imre, Ábrányi Kornél, Goldmark Károly, Zimay László {249.} és Nikolits Sándor képviselik, a „most delelőket” Siposs Antal, Mihalovich Ödön, Bertha Sándor, Végh János, gróf Zichy Géza, a fialatokat Aggházy Károly, Juhász Aladár, Major J. Gyula, Gaál Ferenc és Horváth Attila. Liszt ekkor hetvennégy, Horváth huszonhárom éves, a többiek e két korhatár közé esnek; ha mint legidősebbet közéjük képzeljük Erkelt, a „delelőkhöz” Beliczay Gyulát, a fiatalok közé Hubayt, és melléjük még a 20–35 évesek korosztályából Farkas Ödönt, Sárosi Ferencet, Vavrinecz Mórt, Szabados Károlyt, Szendy Árpádot, Sztojanovits Jenőt, Lányi Ernőt249-137 (közülük alig egy-kettő írt zongoramuzsikát): nagyjában teljes képünk van a nyolcvanas évek magyar – természetesen magyar városi – zeneprodukciójáról. A Kiállítási Album önmagában is eléggé változatos képet ad a vége felé közelgő század magyar zenéjéről; s itt feltünő, hogy a törekvések rokonságát, összetartozását csak igen lazán szabja meg a korhatár: iskola és neveltetés, főként a fiataloknál, szinte mindennél erősebben érvényesül. De épp ezért, aki az ifjúság „ígéreteit” keresi ebben a kiadványban, lehangoltan fogja félretenni. Idősebb és ifjabb nemzedék mérkőzéséből itt merészség, erő és komolyság szempontjából mindenképpen az előbbi kerülne ki győztesen. Nézzük a jelentékenyebb műveket: Liszt, öregkorának egyik nehezen megközelíthető kompozíciójával, a 18. rapszódiával szerepel, Heller és Goldmark, mint a magyar romantikus stílus előkelő „hazajáró”, illetőleg „hazaüzenő” vendégei bizonyos európai kerettel emelik a gyüjtemény színvonalát, Major, Zichy, Végh és Zimay újabb külföldi ösztönzéseket követnek s közvetítenek, Horváth Attila újszerű szalónhangot üt meg. A romantikus hagyomány sorsát azonban hat szerző műveiben figyelhetjük meg legjobban: Székely Imre Magyar ábrándja a műfaj érett, de lényegében már csak önmagát ismétlő példája, Ábrányi (Öt jellemrajz) és Aggházy (Vigasztaló, Hősi alagya) a hatvanas évek hagyományait igyekeznek folytatni, a kései verbunkos-nyelv kései továbbfínomításával; Juhász Aladár egy nehézkesen vívódó, különös kísérlet keretében (Zeneköltemény magyar irályban) valósággal elemeire bontja, széttöri, feloldja s mintegy újraönti, vagy újraöntené a romantikus zongoramuzsikának immár hagyományossá lett verbunkos-nyelvét; Siposs Antal Apotheosisában Liszt és Mosonyi hősi-elégikus líráját idézi fel; Bertha pedig az Előjáték és fugában adja újabb bizonyságát kíméletlen merészségének s már-már zsákutcába tévedező spekulatív hajlamának; mellett Nikolits Magyar jellegű Canonja csak kuriózum-számba mehet..."

forrás: http://mek.oszk.hu/02000/02044/html/

***

Az 1885 évi kiállításról itt olvasható egy képekkel illusztrált cikk:

http://varosliget.info/index.php/2013-01-02-09-51-30/a-nagy-kiallitasok/az-1885-os-kiallitas

részlet az ismertetőből:

"...A kiállítás 1885. május 2-án, Rudolf trónörökös védnökségével nyílt meg, a hivatalos katalógus szerint 270 000 m2-en, 600 kiállítóval. Olyan jelentős termékek kerültek bemutatásra, mint a Ganz-gyár híres vasúti kereke és transzformátorrendszere, Mechwart gépek, Eisele József kazánjai és a Höcker testvérek gőzgépei. De sikert arattak  az újdonságnak számító Tonet (hajlított) bútorok és az Egger Béla és Társa cég izzólámpái.
A kiállítás alatt a bemutatók mellett több nemzetközi kongresszust is tartottak. Helyet kaptak így az agrár, a bányászati, kohászati és földtani egyesületek találkozói. A kiállítás területe 8 és 23 óra között, a csarnokok 9 órától este 6-ig voltak nyitva. Dohányozni a kerthelyiségeken és a vendéglőkön kívül szigorúan tilos volt. Nagyobb kosarat, csomagot, bőröndöt a bejárati ruhatárakban le kellett adni, a kiállításon vett nagyobb tárgyakat pedig csak a számla bemutatásával lehetett kivinne a kiállítás területéről. Az akkori Műcsarnokot –ma Magyar Alkotóművészek Háza– kivéve, minden helyiségbe be lehetett lépni pálcával, ernyővel, vagy napernyővel. A kiállított tárgyakat megérinteni tilos volt, lerajzolni is csak a kiállító írásbeli s az igazgató által láttamozott engedély birtokában lehetett. A kiállítás rendkívül népszerű volt, nyitva tartása fél éve alatt 1 760 ezer látogatója volt..."

 

Címkék: 1885 Magyar Zeneköltők Kiállítási Albuma

Szólj hozzá!

Magyar Kultúra Nap-i programajánló - A Debreceni MAG Alkotócsoport Kiállításának megnyitója

mediatar 2014.01.22. 16:30

mag-Foldi-Peter.jpgFöldi Péter: Mag című olajfestménye - Fotó: Molnár Péter - forrás: a rendezvény meghívója

A debreceni MAG alkotó csoport kiállítása a Magyar Kultúra Napja alkalmából.

Megnyitó: január 22-én, 18 órakor. Köszöntőt mond: Somogyi Béla alpolgármester.

A kiállítást megnyitja: Láposi Terka.

Közreműködik: Bárdosi Ildikó népdalénekes és Molnár Miklós népzenész.

Helyszín: Belvárosi Galéria.

Tizenöt esztendeje mutatkozott be a MAG alkotó csoport a régi Mű-Terem Galériában. A tárlat csupán a csoport szempontjából volt bemutatkozás, hiszen a kiállítók majd’ mindegyikét jól ismerhette már akkor is a debreceni tárlatlátogató közönség. Bár a MAG csoport azóta sem vált hivatalosan alkotóközösséggé, tagjait a mai napig összeköti az a szellemi rokonság, amely a magyar művészeti örökség tudatos vállalását, az abból való merítkezést, képes anyanyelvi műveltségünk továbbépítését jelenti elsősorban. Makoldi Sándor, a MAG csoport meghatározó személyisége szavaival: szeretnék, ha művészetük nemcsak magyarországi, de láthatóan magyar is lenne…
A közel 30 kiállítót felvonultató tárlat újdonsága nemcsak másfél évtized újabb termésében érhető tetten, hanem az alkotást a kiállítók családjain belüli napi gyakorlatként megélő új nemzedék jelentkezésében, s hozzátehetjük, hogy a pedagógusként dolgozó „MAG-osok” tanítványai már nem is fértek be jelen válogatás keretei közé…
Bízunk benne, hogy a Magyar Kultúra Napján nyíló kiállítás üzenet lehet, hogy saját szellemi-művészeti örökségünk örök értékeinek aranytartalékából, magjából valóban magyar művészet szökkenhet szárba.      

A kiállításon szereplő alkotók:

Bobonkáné Papp Antónia
Bobonka Kornél
Buka László
Földi Péter
Főnix Könyvműhely
Gyöngy Boglárka
Gyöngy Enikő
Gyöngy Ilona
Gyöngy János
Gyöngy Hajnal
Gyöngy Virág
Győri Balázs
Győri László
Horváth Bíbor
Horváth István
Kozmáné Bődi Ildikó
Lóczi Mézes Judit
Makoldiné Papp Gizella
Makoldi Sándor
Makoldi Sándor Gyula
Ötvös Tünde
Pikó Sándor
Szabó Antónia
Tulipán Tamás
Túri Bence
Túriné Makoldi Gizella
Túri Péter
Velényi Rudolf
Végvári József dr.
Virágh Anna

Január 29-én 17.30-19 óráig beszélgetésre nyílik mód az alkotókkal.

A város egyik legmarkánsabb szellemi-művészeti közösségét saját művészeti örökségünk, képes anyanyelvi műveltségünk tudatos vállalása jellemzi. Közös törekvésüket talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy - Makoldi Sándor szavaival - művészetük ne csupán magyarországi, hanem felismerhetően magyar is legyen...


A kiállítás megtekinthető 2014. február 21-ig, hétköznapokon 9-18 óráig.  

 

Címkék: Debreceni Mag Magyar Kultúra Napja Alkotócsoport Kiállításának megnyitója

Szólj hozzá!

Hétvégi programajánló - Budapesti Jazz Showcase 2014

mediatar 2014.01.10. 16:56

jazzshowcase_2014.jpg

JAZZ SCHOWCASE 2014

A jelen és a jövő jazzmuzsikusai egy színpadon

Technikai képzettség, stílusbeli jártasság és formai ismeretek tekintetében a magyar jazz-zenészek elvitathatatlanul a világ élvonalához tartoznak, de közülük csak keveseknek adatik meg a világhír. Ahhoz, hogy azt valaki elérje, gyakorta Amerikába kell költöznie. A Müpa által 2008-ban életre hívott és 2012-től nemzetközi porondra nyitott Jazz Showcase célja, hogy a hazai tehetségeket európai és amerikai jazz-szaktekintélyeknek mutassa be, akik így megtudhatják, milyen nagyszerű muzsikusok adják a magyar jazz utánpótlását, és reményeink szerint továbbtanuláshoz, lemezfelvételi lehetőséghez, koncertturnékhoz is segíthetik fiataljainkat. Mindhárom nap, azaz január 10-én, 11-én és 12-én délután négy órakor kezdődik az első ifjú zenekar koncertje, melyet ötkor és hatkor két-két további fellépő követ.

A tehetségbörze estjeit egy-egy világviszonylatban is elismert jazzmuzsikus produkciója zárja. Balázs Elemér, Berkes Balázs, Binder Károly, Bolla Gábor, Borbély Mihály, Borlai Gergő, Gonda János, Kőszegi Imre, László Attila, Szakcsi Lakatos Béla, Vukán György – a világhírű magyar jazz színe-java fellépett már ezeken a koncerteken. A nemzetközi színtérről – többek között – Joey Calderazzo, a csodagyerek David Hodek, Jojo Mayer érkezett a Müpába e januári seregszemlék során. A tehetségbörze mindeddig beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen a délutáni koncertek több résztvevője vált azóta a magyar jazzelit tagjává és a meghívott szakemberek, újságírók is hozzájárultak az igazi tehetségek pályakezdésének gördülékenyebbé tételéhez.

Részletes program és további információk: http://mupa.hu/jazz-showcase-2014/

Címkék: 2014 Budapest Jazz Showcase

Szólj hozzá!

Sok jó zenei és filmes élményt kívánunk az új esztendőben!

mediatar 2014.01.06. 20:03

Az újévi jókívánsághoz ajánlatunk a következő CD, melyen a "svéd zene atyja"-ként, "svéd Händel"-ként is emlegetett Roman két világi kantátája található.

Az elsőként felhangzó az Újévi kantáta - "Cantata in einer Taffel-Music zum Eintritt des 1727 Jahres bey der Königl".

A másik mű a Születésnapi kantáta  - "Festa musicale o Cantata per il giorno natale della Sua Maesta il Re l'anno 1725"

Roman-cantatas.jpg

Címkék: év 2014 Új

Szólj hozzá!

Boldog Karácsonyt!!!

mediatar 2013.12.24. 13:20

Mindenkinek Áldott, Békés Karácsonyt kívánunk a Médiatár egyik legszebb karácsonyi lemezével!

CsTK.jpg

Címkék: Karácsony Boldog Üdvözlet Szeretet Békés Áldott

Szólj hozzá!

New York jazz-ze a 21. században - Turi Gábor élménybeszámolója

mediatar 2013.12.13. 15:25

Turi-Gabor-Jazz-from-New-York.jpg

Címkék: jazz New York Gábor USA Turi

Szólj hozzá!

Török Ádám szólóest a Jazztörténeti szabadiskolában

mediatar 2013.12.09. 09:49

Torok Adam Sikk.jpg

Török Ádám – fuvola, ének, zeneszerző, szövegíró,producer (*1948. január 12., Bp.) 

1968-ban a Dogs együttesben énekelt, majd rövidesen a Mini együttes vezetője lett. 

1969-ben már nagysikerű koncerteket adtak a badacsonyi Tátika presszóban, majd a Radics Béla nevével fémjelzett Sakk-Matt együttessel a budapesti Ifjúsági Parkban. Már ekkor olyan „örökzöld” dalok fűződtek hozzájuk, mint a Gőzhajó, a Kereszteslovag, az Asztalhoz leültem .A zenekar először a rockblues vonalat képviselte,aztán  progresszív rock vonalat követte, de a rhythm and blues jegyek is felfedezhetők kompozícióikban. 1972-73-ban kislemezeken jelentek meg dalaik, első nagylemezükre 1978-ig kellett várni. Török Ádám 1983-ban szüneteltette a Mini működését, előbb a Mini R.C.-vel az elektronikus zene irányában kacérkodott, majd 1985-86-ban a Tátrai-Török Tandem formációban játszott. A 80-90-es évek fordulóján divatba jött „blues boom” hatására megalakította a R.A.B.B. (Rhythm And Blues Branch) nevű zenekart neves muzsikusokkal (Závodi János, Muck Ferenc, Zsoldos Tamás, Köves Miklós). Hazánkon kívül Ausztriában, Svájcban és Törökországban léptek fel sikerrel. Ebben az időben született a Blues délben, a Lusta blues és a Blues balladák egyvelege. 1993-ban elindították a paksi nemzetközi bluesfesztiválok sorozatát, amely később Gastroblues Fesztivál néven lett Európa-szerte ismert. Török Ádám nevéhez fűzödik a Blues Café című televíziós műsor, amely a blues, rock és jazz zenét népszerűsítette előbb a BpTV-ben, majd több más csatornán. 1998-tól Török Ádám újra a Mini zenekarral lép fel. Török Ádám a Minivel, a R.A.B.B-bal illetve saját neve alatt 25 albumot jegyez. Jubileumi koncertjeiről DVD-k készültek!

.A hatvanas évek végi, hetvenes évek eleji underground egyik fontos figurája volt az énekes, később fuvolista Török Ádám. Még a nyolcvanas évek végén is úgy emlegették, mint az utolsó mohikánt, aki megjelenésével még mindig a hatvanas éveket, a legendás zenészbarátokat, a felejthetetlen emlékű bulikat idézi. Elmaradhatatlan fuvolájával egyike azoknak a „kiveszőben lévő, bohém, nagy álmú, pesti Szinbád-embereknek”, akik a rockot nem csak a színpadon és jelszavakban éltetik, hanem gondolkodásukban, életformájukban is igyekeznek azonosulni vele.A balatoni nyarakat, az autóstoppokat, az első beatünnepeket, a korai Tabán-bulikat idézi meg, azokat a garabonciás időket, amikor nem csak Ő és társai, hanem a közönség is hitte, hogy a zene erejével, a közösség hitével, az új eszmékkel, egymás közelségének melegével, gondolatainak kicserélésével meg lehet változtatni a körülöttünk lévő világot...

forrás: torokadam.hu

Címkék: jazz blues Debrecen Jazzbarátok Köre Ádám Török Sikk Jazz-rock

Szólj hozzá!

Verdi vokális kamarazenéje

mediatar 2013.12.05. 11:59

Verdi vokalis kamarazene web.jpg - Meine Ruh’ ist hin és Gretchens bitte, Margherita két monológja Goethe Faustjából. A fiatal Wagner beillesztette a két részletet a Sieben Kompositionen zu Goethes Faust, op. 15. című gyűjteményébe. A fiatal Verdi ezeknek a költeményeknek az olasz fordítása alapján – Perduta ho la pace e Deh, pietoso, oh Adolorata címmel – két románcot komponált, melyek egy 1838-as gyűjteménybe kerültek. Verdi és Wagner születésének 200. évfordulója alkalmából ezek a költemények lehetővé teszik a két zeneszerző összehasonlítását, mely annál is inkább érdekes, mivel ugyanarra a területre, a vokális kamarazenére, és ugyanarra a szövegre vonatkozik. Giuseppe Verdi. La musica vocale da camera nelle prime edizioni című kötet megjelenése alkalmából, mely Giulio D’Angelo és Paolo Troian gondozásábana bolognai Editore Forni Kiadónál látott napvilágot a Budapesti Olasz Kultúrintézet védnökségével.

 

Címkék: kamarazene Verdi vokális

Szólj hozzá!

"Szabados György művészete" előadás és Artézis Trió élő jazz a Sikk-ben

mediatar 2013.11.28. 10:02

Szabados-eloadas-Artezis-est-Sikk.jpg

SZABADOS GYÖRGY

1939. július 13. Budapest - 2011. június 10.

Zeneszerző, zongoraművész. Az improvizatív kortárs zene Európa-szerte elismert alakja, alkotói felfogását a kompozíció és a szabad improvizáció harmóniája, valamint a jazz erős hatása jellemzi. Mindazonáltal nem egyértelműen jazzmuzsikus.

Rendkívüli zenei adottságai korán megmutatkoztak, már gyermekkorában improvizált zongorán. Zenei tanulmányait magánúton végezte. Elvégezte az orvosi egyetemet, diplomáját 1963-ban szerezte meg. Eredeti zenei világa kezdetben leginkább a free jazzhez állt közel, később a magyar zeneiség alapelemei meghatározóan épültek be kompozícióiba. 1955-től lépett fel rendszeresen, ekkor alakította első együttesét, mellyel swing alapú jazzt játszottak. 1963-ban adott először teljesen szabad improvizatív koncertet a Dália Jazz Klubban.

1972-ben együttesével megnyerte a San Sebastian-i Nemzetközi Jazzverseny free kategóriájának nagydíját, a versenyprogram előadása a budapesti Erkel Színházban azonban botrányba fulladt. Ezután egyre több hangversenyt adhatott, elsősorban egyetemeken lépett fel. 1974-ben jelent meg első önálló lemeze Az Esküvő címmel. 1975-ben kortárs zenei műhelyt alapított a Kassák Klubban, ahol éveken át fiatal tanítványokat vezetett be az improvizatív kortárs zene világába.

Csupán az 1980-as évektől nyílt lehetősége a rendszeres külföldi hangversenyezésre, lemezfelvételek készítésére, valamint folyamatos alkotói munkára. 1982-ben muzsikált először Anthony Braxtonnal. 1983-ban létrehozta a MAKUZ-t, azaz a Magyar Királyi Udvari Zenekart, amely ensemble jellegű kompozícióinak tolmácsolója. Magyarországi koncertjei közül legemlékezetesebbek az ISCM budapesti kongresszusán 1983-ban és a Korunk Zenéje Fesztiválon elhangzott hangversenyei. 1985-ben a Markó Iván vezette Győri Balett felkérésére Szarvassá vált fiak címmel nagyzenekari művet komponált, amelyet a társulat táncelőadásként Szegeden mutatott be.

1988-ban megalapította a Szabad Zene Nyilvánossága (SZAZEN) klubot. 2000-ben a MAKUZ-zal és Roscoe Mitchell közreműködésével mutatta be Jelenés című művét, melyet a honfoglalás millecentenáriumának alkalmából komponált. Pályája során leginkább saját együtteseivel vagy szólóban koncertezett, de fellépett olyan hírességekkel is, mint Anthony Braxton, Roscoe Mitchell, Peter Kowald, Johannes és Connie Bauer, Fred van Hove, Evan Parker, Jiří Stivín, Ernst-Ludwig Petrovsky, Klenyán Csaba és Vlagyimir Taraszov. Írt balettet, táncoperát, vokális műveket, históriás éneket 1956 emlékére, szólózongora- és kamaradarabokat, valamint filmzenét is (Örökmozi - rendező: Tóth János, 1982; Nagyapáti Kukac Péter mennybemenetele - rendező: Bicskei Zoltán, 2000; Az ember aki nappal aludt - rendező: Szabó László, 2003.)

Publikált zenei írásokat, ritkán megjelenő esszéit, verseit a győri Műhely és Jazz Stúdium, a Vigília és más magyar folyóiratok, lapok közölték. 1990-ben A zene kettős természetű fénye címmel jelent meg Váczi Tamással közösen jegyzett kötette a Magvető kiadó gondozásában. Írások – tanulmányok, esszék című könyve a szombathelyi B.K.L. kiadónál jelent meg 2008-ban.

Munkássága elismeréséül 1983-ban Liszt-díjat, 1995-ben Neufeld Anna-emlékdíjat, 2000-ben Magyar Művészetért díjat, valamint Szabó Gábor életműdíjat, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, 2006-ban Aracs Főnix-díjat, 2011-ben Kossuth-díjat kapott.

Szabados György tagja volt a Szent Korona Társaságnak.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével

***

Az Artézis Trió zenéje ötvözi a jazzt, a bluest, a rockot a kelet-európai népzene dallam és harmóniavilágával, de muzsikánktól a kortárs zene elemei sem idegenek.

artezis_trio.jpg

A zenekar tagjai:
Babosi László billentyûs hangszerek
Danku Tibor basszusgitár
Marssó Péter dob

http://artezis.hu/

 

Címkék: jazz előadás művészete György László Debrecen Klub Artézis Jazzbarátok Köre Jazztörténeti Trió Sikk Szabadiskola Szabados Babosi

Szólj hozzá!

Amit tudni akarsz az olasz jazzről...

mediatar 2013.11.20. 23:57

Jazz fom Italy.jpg

Címkék: jazz olasz történet history Debrecen Klub Italian Italy Giulio Sikk DAngelo

Szólj hozzá!

A dixi szól a Jazzbarátok Körében

mediatar 2013.11.14. 16:22

Dixi-Sikk.jpg

Címkék: Debrecen Jazz Klub Jazzbarátok Köre Band Jazztörténeti Sikk Dixieland Szabadiskola

Szólj hozzá!

Balázs Elemér, a jazzdob varázslója jön triójával a Jazzbarátok Körébe!!!

mediatar 2013.11.07. 17:45

Balazs-Elemer-trio-a-Sikkben.jpg

Kedves Jazzbarátok!

A Jazztörténeti szabadiskola III. turnusa a jazz mai világával foglalkozik. 
Ezúttal a világhírű jazzdobos, Balázs Elemér zenészi pályájával ismerkedhetnek meg vendégeink. 
Az élő zenét a Balázs Elemér Trió szolgáltatja az este folyamán.
Balázs Elemér - dob
Balázs József - piano
Radics József - bőgő

Minden érdeklődőt szeretettel várunk 
2013. november 13-án, szerdán 19 órától 
a Sikk Klubban
Debrecen, Domb u. 1.
Asztalfoglalás: 20/250-4363

Az esemény látogatása díjtalan.
 
---
 
Pat Metheny mondta Balázs Elemérről:
"Elemér, véleményem szerint, az egyik legjobb dobos ma a szakmában. Összehasonlíthatatlan muzikalitással és finomsággal játszik. Képes minden egyes zenei pillanatot olyan figyelemmel hallgatni, olyan kiváló, spontán döntéseket tud a színpadon hozni, amellyel csak növeli zenésztársai játékának minőségét. Kiváló érzékkel nyúl a hangszeréhez. Minden élvezettel játszom vele, s ugyanilyen örömmel is hallgatom"
 
Balázs Elemér dobosként és zeneszerzőként - immár másfél évtizede meghatározó alakja a magyar jazzéletnek, s 1995 óta zenekarvezetőként is működik. Játszott a No-Spa zenekarban, oszlopos tagja a Trio Midnightnak, és állandó dobosa volt Vukán György haláláig a Creative Art Ensemble-nek. Részt vett számos nemzetközi jazzfesztiválon, egyebek közt Perugiában, Marciacban, Nürnbergben, Zürichben, Münchenben, Koppenhágában, Tallinban, valamint a Pozsony, CIney, és Dinant fesztiválokon is. Dolgozott Anette Lowmannel, Stepko Gutt-tal, Zbigniew Namyslowskival, Jukka Perkóval, Paolo Fresuval, Stephane Belmondóval, Steve Houbennel, Lee Konitz-val, Art Farmerrel, Pat Methenyvel, Rick Maritsaval, Charlie Marianoval, Randy Breckerrel, Al Jarreau-val, Darryl Jones-val és Joe Lovano-val. 
Balázs Elemér szólókarrierje két főbb szakaszra osztható: triójával, illetve kvintettjével három lemezt készített, 1995-ben a Fly bird-öt, 1997-ben a My new way-t, majd 2000-ben a BMC gondozásában elsőként megjelenő Always that moment-et (utóbbi elnyerte az Év Magyar Jazzlemeze díjat a Gramofon magazin szavazása alapján). 
2002 óta vezeti a Balázs Elemér Groupot, mely ugyanabban az évben az Around the world című albummal debütált. 2004-ben készítették el Balázs Józseffel közösen Salamon András Getnó c fim zenéjét, amely albumon a Balázs Elemér Group működött közre. 2005-ben a Refracting Sounds címmel megjelenő lemezük a Mahasz Gramofon díját kapta, valamint az év jazzlemeze lett. 
2005-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Ezüst Keresztje kitüntetést kapta. Rengeteget játszik Európa szerte fesztiválokon különböző produkciókkal. Jelenleg kiemelten a világhírű Tim Ries szaxofonossal és a Rolling Stones Projecttel dolgozik Európában és a tengerentúlon egyaránt.
 
Legújabb lemeze:
The New BEGinning -  Balázs Elemér Group /2013/
 
Honlap:

Címkék: jazz dob Debrecen Klub Balázs Jazzbarátok Köre Elemér Sikk

Szólj hozzá!

Vigyázat!!! - Jazz lasszóval fogják az érdeklődőket Debrecenben is!!!

mediatar 2013.11.07. 10:04

jazz-lasszo-Debrecen-2013.jpg

A Rocksuli a Magyar Jazz Szövetség tagjait látja vendégül november 7-én, csütörtökön a debreceni Ifjúsági Ház nagytermében.

A Jazz Lasszó alkalmával a debreceni Rocksuliba látogat a Magyar Jazz Szövetség elnöke, Bágyi Balázs és Márkus Tibor dzsesszzenész, aki pályája céljául tűzte ki a dzsesszkultúra minél szélesebb körű terjesztését. A Magyar Jazz Szövetséget 1990-ben alapították. A dzsesszzenével, -zenészekkel foglalkozó országos szervezet tagjai hivatásos és amatőr muzsikusok, szakemberek. Tevékenységét nemcsak tagjai, hanem az egész magyar dzsesszművészet érdekében folytatja.

Az ingyenes szakmai előadáson közreműködnek debreceni zenészek, valamint a Rocksuli tanárai. A délutáni workshopot koncert, majd közös örömzenélés követi. A rendezvény ingyenes.

Részletes program:
17.00–19.00 szakmai workshop
20.00–22.00 koncert, majd jam session


Helyszín: Rocksuli, 4025 Debrecen, Simonffy utca 21.

Címkék: jazz ház Magyar Debrecen Ifjúsági Tibor Rocksuli lasszó Szövetség Márkus

Szólj hozzá!

Jazzbarátok Köre új helyen a Sikk Music Cafe-ban!!!

mediatar 2013.10.28. 18:19

jazztorteneti-szabadiskola-3-1-Zakar.jpg

Címkék: jazz Jazzbarátok Köre Jazztörténeti Szabadiskola Zakar Zoltán Sikk Music

Szólj hozzá!

Koncertajánló - Jazz and Gospel

mediatar 2013.10.21. 16:31

gospel-koncert.jpg

Címkék: jazz koncert Debrecen Gospel

Szólj hozzá!

VERDIFESZT - ünnepi hangverseny

mediatar 2013.10.14. 13:59

Verdifeszt.jpg

Címkék: Verdi Verdifeszt Debrecen Egyetem Zeneművészeti Kar ünnepi hangverseny

Szólj hozzá!

Meghívó - Verdi kiállítás megnyitó és kapcsolódó programok

mediatar 2013.10.08. 12:58

Verdi-plakat.jpg

Címkék: előadás kiállítás beszélgetés évforduló 200 megemlékezés kerekasztal Verdi Giuseppe

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása